– Hogyan, milyen körülmények között találkozott a zalánpataki birtokán négy napot eltöltő III. Károly királlyal?
– Ez év május végén megkerestek a királyi látogatás szervezői, hogy Zalánpatak hivatalos egyházi előljárójaként, római katolikus papjaként meghívjanak az országunkba érkező angol királlyal való találkozásra. Ez a találkozás a média által pikniknek nevezett állófogadás volt, ahol a király kezet fogott mindenkivel, aki jelen volt a rendezvényen. Rákérdezett a mindennapjainkra, humorral és jókedvvel fűszerezve kivel-kivel a találkozást. Napok múltán is visszaemlékezve a vele való találkozásokra, visszanézve a zalánpataki tartózkodása alatt készült kisvideókat, megerősödik bennem mindaz, amit személyesen is megtapasztaltam. Mindegyikünkben megmaradt az a mély benyomás, amelyet a királlyal való találkozás hozott számunkra. Még Angliából is eljöttek ide, hogy találkozzanak vele, és boldogan újságolták, hogy kezet fogtak a királlyal, ami nem mindennapi dolog, és nem mindenkinek adatik meg.
– Közel egy évvel ezelőtt nevezték ki plébánosnak Mikóújfalura, amelynek Zalánpatak a filiája. Érdeklődött a brit uralkodó az egyházközségről, a katolikus hívekről is?
– Papként Mikóújfaluban szolgálok, 2022 augusztusában helyezett a főpásztor jelen szolgálati helyemre. Nagyon jó a kapcsolatom a zalánpataki filiás hívekkel. 88 katolikus hívőt számolunk Zalánpatakon. Sokszor emlegették a volt walesi herceget, én magam azonban most először találkoztam vele. A hívek beszámolója igazolást nyert a találkozáskor. Közvetlen, egyszerű és nagyon emberséges oldalát ismerhettem meg személyesen is. Érdeklődéssel volt híveim mindennapjai iránt, rákérdezett, hogy gazdálkodnak-e, ők készítették-e az asztalon kínált finomságokat. Arról is érdeklődött, hogyan viselkedjen, ha a határban barangolva juhászkutyákkal találkozik, bántják-e őt, és a medvével kapcsolatban is megkérdezte, hogy kell-e félni, okoz-e sok kárt. Nagy kitüntetés volt számomra találkozni ilyen főméltósággal, s életem kiemelkedő emlékei közé teszem, mint Ferenc pápa erdélyi látogatását.
– Megkoronázását követően az uralkodó első külföldi útja Romániába, Erdélybe, Székelyföldre vezetett, ezért az idei vizit különlegesebb volt, mint az előzőek, amikor még trónörökösként kereste fel birtokát. A falu lakossága hogyan fogadta az idei látogatást?
– Zalánpatak népessége számára megszokott dolog, hogy találkoznak Károly herceggel, de most még nagyobb megtiszteltetésnek vették, hogy királyként köszönthették és gratulálhattak neki. Virágcsokrokkal és puszikkal köszöntötték őt. Videókon is látszik, hogy ezt a király természetesen fogadta. Elmondható, hogy sehol ilyen közvetlenséggel nem tudják köszönteni, mint itt, hiszen szemmel látható, hogy jól érzi körünkben magát a király. Zalánpatakhoz különlegesen is ragaszkodik. Évről évre ellátogat ide, régi házakat vásárolt és autentikusan újított fel, ahol az ideérkező vendégek is megszállhatnak, mondhatni aludhatnak a király ágyában is. A falu hálás a király kitüntető szeretetéért. A zalánpatakiak azt mondják: eddig senki nem figyelt ránk, jelentéktelen kis falu voltunk, melyet a rendszer egy időben el is akart törölni, mivel teljesen magyar falu. A faluromboló politika hál’ Istennek nem váltotta be fenyegetéseit. Gazdálkodással élnek itt az emberek, sokan nyugdíj nélkül vannak. Munkahelyek csak több kilométerre voltak, fiataljaink külföldön keresik meg a pénzt, de itthon építenek és terveznek jövőt. A falu régi kertjei, csodálatos házai, és a gyönyörű táj az én szívembe is belopta ezt a vidéket.
– Gondolom, nagy volt a készülődés a király érkezését megelőzően, hogy minden készen álljon a fogadására.
– Érkezésére rendbetettük a temetőt és a templomudvart, ahol szívesen időzik a király. A híveim elcsodálkoztak, hogy a papjuk is kaszagéppel érkezett a munkálatra, jókedvben és hangulatban kaszáltuk a füvet. Az asszonyok és gyerekek gereblyéltek, kávét főztek, kínálkodtak. Meghitt várakozással és kitörő örömmel, jó élményekkel zárult a király látogatása. Mindannyiunkban hála és köszönet van megtisztelő látogatása és velünk való közvetlen magatartása miatt.
– Különleges csemegével is kedveskedtek az uralkodónak, ami a bukaresti, sőt a külföldi média érdeklődését is felkeltette.
– Mikóújfalu jellegzetes süteménye a rakott ág, melyet sikerült megsütni és elvinni a királynak ajándékba. A rakott ág ünnepi alkalmakra, főképp esküvőkre, de keresztelőre és jeles alkalmakra is készül, egyedi specialitás. Roppanós állagú tésztája van, melyet 3–4 óra alatt sütnek meg, és nagy gondossággal raknak egymás fölé. Ez egy karika alakú, nem kelt tésztából készült, olajban kisütött, porcukorba forgatott tésztafélével megrakott ág, mely a szeretetet, a gazdagságot és a család összetartozását jelképezi. Igazi kuriózum, és hungarikum is. Mikóújfalu község – Nyáguly Vilmos polgármester javaslatára – 2009. április 30-án az országos szabadalmi és védjegyhivatalnál mikóújfalusi eredeti termékként levédette a rakott ágat. Amelyet egyébként már az 1800-as években megemlítenek, tehát évszázados múltra visszatekintő desszert, a bőség és boldogság szimbólumaként tartják számon. Méltó ajándéknak tartottuk elvinni Károly királynak, mint helyi specialitást. A süteményt – amely rendelésre készül, előzetes felkérésre – a mikóújfalusi nőszervezet sütötte, aznap reggel.
– Úgy tudom, az erdélyi katolikus egyház, valamint a helyi egyházközség nevében is ajándékokat nyújtott át a vendégnek.
– Sikerült egyházi elöljáróim és az erdélyi egyházmegyés papok gratulációit is tolmácsolni a királynak. Egy palack gyulafehérvári misebor kíséretében egy feszülettel, egy Szent István királyt ábrázoló szentképpel és általam készített zalánpataki képekkel gratuláltam az uralkodónak. Azt kívánva neki, hogy legyen olyan jó király, mint Hunyadi Mátyás volt népe körében.
– A tisztelendő atya szerint milyen jelentőséggel bír a település, a régió számára a brit uralkodó látogatása? Miként járulhat hozzá a király jelenléte a térség fejlődéséhez?
– Először is nagy kitüntetés, hogy megtisztelt látogatásával, és hogy közös program keretében mindegyikünkkel kezet fogott. Érdekli a népművészetünk, a tradícióink, védi az értékeinket, és felhívja a ma emberének figyelmét, hogy mekkora érték a táj, amelyben élünk, s hogy minden szegénységünk ellenére mennyire gazdagok vagyunk. Egy helyi méhésznek elmondta, hogy nekünk pár négyzetméteren terem annyi gyógynövényünk a réten, mint Angliában egy hektáron. A falu felvirágoztatását is segíti, hiszen biztos vagyok benne, hogy a turizmus még virágzóbb lesz ezután, az emberek érdeklődnek eladó házak után, hogy ők is a király kedvenc falujába tartozónak tudják magukat. Hála és köszönet van bennem e nagyszerű találkozásért, és büszkén gondolok arra, hogy a király kezet fogott velem. Bennem él mosolya, humoros megjegyzései, érdeklődése. A 75. életévében járó királyunk édesapámmal ugyanazon évben született. Korábbi papi állomáshelyem Erdőszentgyörgy volt, ahol az angol király szépanyja, Rhédey Klaudia született, és külön büszkeség számunkra, hogy a királynak magyar felmenői is vannak. Nem mellékes, hogy a trianoni évfordulón járt nálunk, s bár nem ez okból, mégis felhívta ránk a figyelmet, és értékként bánik velünk. Családtagként tekintünk rá, imáinkkal kísérjük, további uralkodására sok eredményt és jó teherbírást kívánva. Isten éltesse!
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.