Fotó: Beliczay László
Vizsgálatot indít Renate Weber ombudsman a Hargita megyei Gyergyóditróban alkalmazott, és a helyi közösség egy része által elutasított Srí Lanka-i vendégmunkások ügyében.
2020. január 31., 13:402020. január 31., 13:40
2020. január 31., 19:542020. január 31., 19:54
A nép ügyvédje a Radio France International (RFI) román nyelvű adásának nyilatkozva kijelentette: hivatalból indítanak helyszíni vizsgálatot Ditróban. Szomorúnak és felháborítónak nevezte a ditrói esetet. Renate Weber úgy vélte, hogy a Srí Lanka-i pékek kiutasítását követelő ditróiak „a káros retorika, a félretájékoztatás” áldozatai. Az MTI által idézett ombudsman szerint reakciójuk a migrációval kapcsolatos, éveken át sulykolt retorikából fakad, mely szerint az idegenek potenciális veszélyforrást jelentenek.
Bíró Károly gyergyóditrói segédlelkész egy olyan konfliktus középpontjába keveredett, amely meghaladja kompetenciáit, és amely az egyház álláspontjával nem egyezik – közölte Jakubinyi György. A nyugalmazott gyulafehérvári érsek, apostoli kormányzó kívánatosnak nevezte a befogadás kultúráját.
Az emberek alaptalan félelmeinek lebontását tartotta a legfontosabbnak Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is. Asztalos a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva egy tavalyi közvélemény-kutatás eredményeit idézte, amelyek szerint a romániaiak 68 százaléka bizalmatlan a migránsokkal szemben, 50 százalékuk be sem engedné őket az országba. Szerinte a vendégmunkások ellen tiltakozó ditróiak álláspontja nagyon hasonlít az Európai Unióban felerősödött migránsellenes diskurzushoz, amely az őshonos közösségek kultúráját és vallását félti az idegenektől.
Nem tudtak megegyezni a két Srí Lanka-i pékmester „sorsáról”, ezért lakossági fórumot javasolt szombatra Gyergyóditró polgármestere. A helybéliek tapssal fogadták a salamoni döntést.
Különben a diszkriminácóiellenes tanácsnak a magyar nyelv és szimbólumok használata ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentése nyomán is meg kell vizsgálnia az ügyet. Az ADEC Puskás Elemér ditrói polgármesternek azt a kijelentését találta diszkriminatívnak, hogy „a legnagyobb probléma a félretájékoztatás, mert a két törvényesen alkalmazott péket összetévesztették a migránsokkal. A mi közösségünk konzervatívabb, és nem nagyon fogadja be a külföldről érkezőket, főleg, ha színesbőrűek” – idézte a kifogásolt nyilatkozatot Dan Tanasă blogger, az ADEC elnöke.
Az RMDSZ nevében Hegedüs Csilla szóvivő foglalt állást a ditrói ügyben. A Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában kijelentette: „a szövetség elfogadhatatlannak tart mindennemű gyűlöletkeltést, ami más emberek vagy embercsoportok ellen irányul csupán a bőrük színe miatt, vagy azért, mert más nyelvet beszélnek”. Hegedüs Csilla mindenkit nyugalomra intett, és arra kérte az embereket, hogy ne engedjenek az uszításnak.
A romániai sajtó az elmúlt napokban tág teret szentelt a Ditróban fellángolt indulatoknak. Több lap azt is megírta, hogy a Srí Lanka-i vendégmunkások éppen csak a felszínre hozták azt az elégedetlenséget, amely a munkásai jelentős hányadát minimálbéren fizető pékség tulajdonosaival szemben korábban is lappangott a településen. A PressOne.ro portál a helyszíni riportjában a ditrói székelyek félelmét azokhoz a román félelmekhez hasonlította, melyek „az Erdély elszakítására törekvő magyarokkal” szemben nyilvánulnak meg.
Úgy tartják, hogy ami egyszer felkerült a netre, az már ott is marad, ettől függetlenül győzelemként élik meg a Migránsmentes Ditrót akarunk Facebook-csoport megszüntetői, hogy a konfliktusgerjesztő online felületet sikerült bezúzni.
Az 5500 lakosú, 98 százalékban magyarok által lakott gyergyószéki nagyközségben két héttel ezelőtt állt munkába két Srí Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk. A feszültségeket egy szombat délelőttre meghirdetett falugyűlésen próbálják oldani.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
2 hozzászólás