Sorakozó. Itt még rendezetten, használat előtt
Fotó: Jakab Mónika
Megoszlanak a vélemények a Kolozsváron alig két hete bevezetett bérelhető elektromos rollerekről. Emil Boc polgármester szerint a panaszt keltő járműveket nem tiltják be, de használatukat szabályozni fogják.
2020. augusztus 18., 14:532020. augusztus 18., 14:53
2020. augusztus 18., 15:092020. augusztus 18., 15:09
Alig két hete vezették be, máris vitát szítanak Kolozsváron a bérelhető elektromos rollerek. Míg egyeseket az zavar, hogy vannak, akik az indokoltnál nagyobb sebességgel haladnak, másokat a szerteszét hagyott kétkerekűek látványa borít ki.
Az almazöld járművekről megoszlanak a vélemények, míg vannak, akik örülnek az olcsó és környezetkímélő közlekedési megoldásnak, mellyel rövid idő alatt lehet eljutni a város távolabbi pontjaiba is, sokakat zavar, hogy az újdonsült rollerezők a legelementárisabb közlekedési szabályokat sem tartják be.
„Nem is gondolná, mekkora sebességgel lehet száguldani ezekkel a kis járművekkel. Vannak, akik anélkül másznak fel rájuk, hogy bármi fogalmuk lenne a közlekedési szabályoktól.
– panaszolja az egyik kolozsvári taxis, miközben kigördül kocsijával a főtéri standról, és épp elénk vág két fiatal rollerező.
Egyre többen használják őket anélkül, hogy betartanák a szabályokat
Fotó: Jakab Mónika
A fuvarozó szerint a városban keresztül-kasul közlekedő rolleresek nekik okozzák a legnagyobb problémát, hiszen olyanok is felmerészkednek a kétkerekűekre, akik nincsenek tisztában a használatukkal. Így olyat is látni, hogy a gépkocsiforgalomra fittyet hányva kimerészkednek az úttestre, vagy a gyalogosok számára fenntartott járdán száguldanak.
„Egy ilyen jármű nagy sebességgel eléd tud vágni, mire észreveszed, elütötted” – teszi hozzá a taxis, aki szerint az elektromos rollerek megjelenése nagy bosszúságot okoz a járvánnyal együtt járó bevételkiesés miatt amúgy sem túl vidám bérfuvarozóknak.
„A múltkor a Pasteur utca legtetején kellett kerülgessek egyet, valaki felment vele, aztán otthagyta. Ott keskeny a járda, le kellett lépjek az úttestre, hogy kikerülhessem” – mesélte lapunknak egy felháborodott lakos.
Magára hagyott kétkerekű Kolozsvár belvárosában
Fotó: Pap Melinda
Olyanok is vannak, akik örülnek a lehetőségnek, hiszen az elektromos rollerekkel rövid idő alatt lehet nagy távot megtenni. „Hamarabb eljutok a célállomásra, mintha buszoznék, ráadásul mióta járvány van, nem is szívesen ülök buszra” – ecsetelte az új szolgáltatás előnyeit egy kolozsvári fiatal.
A szüneteltetésért és a foglalásért percenként 50 banit kell fizetni, lefoglalni legtöbb 10 percre lehet egy járművet. A bérlőknek emellett be kell tartani az elektromos rollerekre vonatkozó közlekedési szabályokat, melyeket idén törvénybe is foglaltak. Eszerint a járművek kerékpárutakon és az út menetirány szerinti jobb szélén közlekedhetnek, tilos őket járdán és olyan útszakaszokon használni, ahol 50 km/óránál nagyobb sebesség is megengedett.
A rollerezők által elkövetett szabálytalanságok a közlekedési rendőrök figyelmét is felkeltették, az elmúlt szombaton például röpke két óra alatt 11 szabályszegőt csíptek el.
Fotó: Pap Melinda
A számos panasz ellenére Emil Boc polgármester szerint nem fogják betiltani a bérelhető elektromos rollerek használatát, azonban minden megtesznek annak érdekében, hogy bérlőik a törvényi előírásoknak megfelelően használják ezeket. Ezért
nyilatkozta az elöljáró az EBS Rádió beszámolója szerint. Boc rámutatott: „tetszik, nem tetszik”, az elektromos rollereket nem lehet betiltani, hiszen egy Európa-szerte használt alternatív közlekedési módot képviselnek. Arra azonban jobban odafigyelnek majd, hogy használóik ezt a törvény szerint tegyék, mondta a polgármester, aki szerint a rendőrség máris kampányba kezdett a tudatosabb használat érdekében.
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.
Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.
1 hozzászólás