Végre van romántankönyv, de felkészít a vizsgára is?

Végre van romántankönyv, de felkészít a vizsgára is?

„Csak” segédeszköz. A tanügyminisztérium képviselői sok esetben továbbra is a pedagógusok leleményességére alapoznak a közoktatásban

Fotó: Veres Nándor

Soha nem tapasztalt „meglepetésben” részesült a kísérletinek nevezett diákgeneráció: a mostani nyolcadikosok tanévkezdésre megkapták a román nyelv és irodalom tankönyveket is. Kovács Irén Erzsébet államtitkár jó hírként értékelte a Krónikának a „megvalósítást”. Ezzel a pedagógusok is egyetértenek, ám a korábban közölt mintatételek ismeretében nem biztos, hogy a segédeszköz teljes mértékben felkészít a képességvizsgára.

Bíró Blanka

2020. szeptember 19., 16:152020. szeptember 19., 16:15

Nyolc év alatt most először kapták kézhez már tanévkezdéskor a román nyelv és irodalom könyvet a jelenlegi nyolcadikosok. Ezzel az évfolyammal kezdődött az oktatási reform, ők voltak az első előkészítő osztályosok, náluk kezdték bevezetni az új kerettantervet. Ez a gyakorlatban azzal járt, hogy szinte soha nem voltak tankönyveik, vagy csak nagy késéssel, a második félév folyamán kaptak néhányat. Idén ez megváltozott: a tanévkezdés napján már ott volt a padokon az új tanterv szerint megírt román nyelv és irodalom, valamint a magyar nyelv és irodalom tankönyv.

Bors Kinga román szakos tanár a Krónikának kifejtette, jó, hogy végre van tankönyv, kezdhetnek dolgozni, viszont aggódik, mert

a tankönyvben foglaltak csak részben érintik mindazt, amit a júliusban közzétett mintatétel tartalmaz, tehát amit számonkérnek majd az idei nyolcadikosoktól a képességvizsgán.

Van néhány tankönyv, de az csak segédeszköz

Jó hír, hogy a nyolcadik osztályosok új tanterv szerinti román nyelv és irodalom, valamint magyar nyelv és irodalom tankönyvei már az iskolákban vannak – szögezte le megkeresésünkre Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár. Kifejtette, a matematika-, a fizika-, a történelem- és a vizuálisnevelés-tankönyvek román változatát már jóváhagyta a minisztérium, következnek az egyeztetések a kiadókkal a fordításokról, reményeik szerint ezek is hamarosan eljutnak a diákokhoz. Arra is rámutatott, a fellebbezések miatt a többi tankönyv közbeszerzési procedúrája még nem járt le.

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy példatárak, munkafüzetek segítik-e majd a pedagógusok munkáját, a diákok felkészülését, az államtitkár kifejtette, az oktatási minisztériumnak a „tankönyvek biztosítása a kötelessége”, a példatárakat, munkafüzeteket és más segédanyagokat a kiadók az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központhoz nyújtják be, majd annak elbírálása alapján hagyja jóvá a minisztérium, de ezek kereskedelmi forgalomba kerülése a kiadók hatáskörébe tartozik. Arra is rákérdeztünk, hogy mit tanácsol azoknak a pedagógusoknak, akiknek továbbra is tankönyv nélkül kell boldogulniuk.

Idézet
A pedagógusoknak a tanítást elsősorban a tantervekre kell alapozniuk. A tankönyv csak segédeszköze a tanterv mentén zajló oktatási-nevelési folyamatnak. Bízunk pedagógusaink szakmai tapasztalatában, pedagógiai érzékében és kreativitásában, meggyőződésünk, hogy ebben a tanévben is legjobb tudásuk szerint sikeresen fogják felkészíteni diákjainkat a nyolcadikosok záróvizsgájára”

– szögezte le Kovács Irén Erzsébet.

Felkészít a vizsgára?

„Egyik szemem sír, a másik nevet” – fogalmazott a tanév első napján kézhez kapott új tankönyv kapcsán Bors Kinga, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola román szakos tanára. Lapunknak kifejtette, örülnek annak, hogy végre van tankönyv, viszont aggódnak, mert a júliusban közzétett román-képességvizsga mintatételben foglaltakat a tankönyv csak részben érinti. A kiadvány nagy segítség a pedagógus munkájában, ám a mintatétel alapján teljesen más lesz a vizsga szerkezete – mutatott rá a pedagógus. Hangsúlyozta,

a mintatétel nem veszi figyelembe a magyar anyanyelvű diákok szövegértési képességeit, és akkora terjedelmű, a szövegek annyira bonyolultak, hogy két óra alatt a román anyanyelvűek sem tudnák megoldani.

A mintatételben rengeteg feladat van, melyek egyenként kevés pontot érnek, a diáknak újra meg újra el kell olvasnia a megadott szövegeket, hogy megtalálja ezekre a választ, ez pedig időveszteség.

Bors Kinga rámutatott, arra számítottak, hogy csökkentik a vizsgatémakörök tartalmát, hiszen a járvány miatt kiesett az elmúlt tanév második fele, az online oktatás részleges eredményeket hozott. Ám ez végül nem történt meg, a jelenlegi állás szerint a teljes anyagot számonkérik a képességvizsgán.

Nagy segítség lenne, ha a tankönyv mellett gyakorlóteszteket tartalmazó munkafüzetek is megjelennének,

ám erre a pedagógus kevés esélyt lát, mert mint mondta, az összetett, tizenegy oldalas mintatétel alapján nem lesz vállalkozó, aki a gyakorlóteszteket kidolgozza. Bors Kinga azzal biztatja a diákjait, hogy minden vizsgázónak egyformán nehéz lesz. Azt látja megoldásnak, ha sikerül olyan technikákat megtanítani a gyerekeknek, melyek segítségével hatékonyan, a legkisebb időveszteséggel oldják meg az ilyen típusú teszteket.

„Egy korszerű, szép kivitelezésű romántankönyvet kapott kézbe a nyolcadikos lányom, ám semmiképpen nem igazodik a jelenlegi romántudásához” – mondta el tapasztalatait lapunknak egy szülő. „A fejezetekre tagolt könyvben a mikro- és makrouniverzumról, a tér-időről, a polgári felelősségről, erkölcsről, önismeretről tanulnak, érintik a témák kapcsán az irodalmi műfajokat, nyelvtani gyakorlatok is vannak. Ellenben attól tartok, hogy az utasítások egy részét sem érti meg a magyar anyanyelvű diák” – fogalmazta meg aggályait az édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől