Péró Tamás szerint esélyt kell adni a magyar szavazónak, hogy magyar jelöltre voksolhasson
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az ígéret szerint az RMDSZ minden „fronton” állít jelölteket a 2024-es romániai választásokon, így a június 9-i – az európai parlamenti voksolással összevont – helyhatósági megmérettetésen Arad megyében is lesz megyei tanácselnökjelöltje Péró Tamás megyei ügyvezető elnök, jelenlegi megyei tanácsos személyében.
2024. március 27., 18:462024. március 27., 18:46
Az esélyek nem a magyar érdekvédelmi szervezet jelöltje mellett szólnak, hiszen mindössze 25 ezer magyar él Arad megyében, ami az összlakosság hat százaléka, de Péró Tamás a kedd esti küldöttgyűlésen kijelentette: önérzet kérdése, hogy az RMDSZ tud-e jelöltet állítani minden megpályázható tisztségre.
„Az esélyeket illetően két lábbal a földön járok. Célunk az ötszázalékos bejutási küszöb elérése és a jelenlegi két mandátum megtartása, esetleg növelése eggyel. Jó lenne, ha a következő közgyűlésben szükség lenne az RMDSZ-es szavazatokra a többségi döntések kialakításához, mert akkor nagyobb ráhatásunk lenne a közösségeinket is érintő döntésekre” – nyilatkozta a szentpáli illetőségű Péró, miután a küldöttgyűlés megerősítette jelöltségét. (Az Arad Megyei Tanács az elnökkel együtt 33 tagú, jelenleg 17 képviselője van a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), amely így szinte „saját hatáskörben” hozhat meg határozatokat.)
A bizalmi szavazás után a küldöttek jóváhagyták a megyei tanácsosjelöltek sorrendjét is. A szabályzat értelmében a megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Faragó Péter parlamenti képviselő lesz a listavezető, őt a megyei tanácsban jelenleg a második mandátumát tölti Péró Tamás és a pécskai ifj. Zágoni-Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke követi. Bölöni György jelenlegi képviselő, aki négy cikluson át volt megyei tanácsos, nem vállal újabb mandátumot.
Az RMDSZ később „feltölti” majd a névsort olyan személyekkel, akik nevüket adják a kampányhoz, hogy teljes listát nyújthasson be az RMDSZ a megyei választási bizottsághoz.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!