A kolozsvári székhelyű Student Travel Romania cég immár 11 éve juttat ki erdélyi munkavállaló diákokat különböző országokba. „Az ismert, jól bevált utat nem hagyjuk el, továbbra is hagyományos partnerünkkel, az Amerikai Egyesült Államokban immár 60 éve tevékenykedő Council on International Educational Exchange (CIEE) irodával működünk együtt, amelynek a székhelye Portlandben van.
Vele bonyolítjuk le a Work and Travel USA 2009 nevű programot” – részletezte a Krónikának Lázár-Erdélyi Orsolya programfelelős. A Student Travel cég munkatársai úgy látják: idén nem nőtt, de nem is csökkent azoknak a diákoknak száma, akik a nyári szünidőben külföldön vállalnak munkát. Egyrészt világot látni mennek, kalandra vágynak, másrészt némi pénzt szeretnének gyűjteni a következő tanévre.
Az USA-ba induló diákok általában egyénileg szerzik be a kiutazáshoz szükséges vízumot. „Könnyítés az elmúlt évhez képest, hogy azoknak a diákoknak, akik már régebben is kint jártak, és jó a tanulmányi előmenetelük, az útlevelüket mi küldjük el a követségre, és cégünk révén megkapják a vízumot. A legfontosabb az, hogy tartsák be a visszatérési dátumot, tehát ne maradjanak tovább, mint amennyi időre a vízum szól” – mondta Lázár-Erdélyi Orsolya. A kint dolgozó diákok általában visszatérnek, nem próbálnak meg kint maradni.
A magyarországi egyetemisták és főiskolások közel fele szívesen vállalna munkát külföldön – állapította meg Ságvári Bence szociológus, a Fanta Trendriport elnevezésű tanulmánysorozat ötödik jelentésében. A felmérés során on-line kérdőív segítségével 450 fiatalt kérdeztek meg a 18–25 év közötti korosztályból, valamint fókuszcsoportos beszélgetéseket tartottak Budapesten 16–29 éves fiatalokkal, akik 2 hónapnál hosszabb időt töltöttek külföldön diákként vagy munkavállalóként. A kutatás adatai szerint a magyarországi helyzettel való elégedetlenség a válaszadók 32 százalékára volt jellemző, és hasonló arányban voltak azok is, akik elsősorban azért tanulnának külföldön, hogy előkészítsenek egy hosszabb időtartamú vagy akár végleges kiköltözést. Az egyetemisták és főiskolások közel fele szívesen tanulna más országban, s a felmérésben résztvevők 67 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy huzamosabb ideig külföldön vállaljon munkát. A külföldön való munkavállalás nem a tapasztalatszerzésről, az idegen kultúrák megismeréséről, hanem a többnyire magasabb fizetésről és a jobb munkakörülményekről szól, s a válaszadók 85 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy „manapság Magyarországon egyre kilátástalanabb a fiatalok helyzete, ezért egyre többen mennek külföldre”. A felmérésben résztvevők fontosnak tartották a külföldi munkahelyeken a jobb szervezettséget és precizitást, illetve többen úgy érezték, hogy demokratikusabbak voltak a vezetők és beosztottak közti viszonyok. A fiatalok harmada azonban nem tartja elképzelhetőnek, hogy külföldre menjen dolgozni: a legjellemzőbb válasz a családhoz és a barátokhoz való ragaszkodás. A külföldi munkavállalást nem tervező fiatalok közel 60 százaléka nem tudná itthagyni a családját, míg közel 40 százalékuk a barátaitól sem szakadna el szívesen. |
A legtöbb kiutazó orvosi vagy mérnöki egyetemre jár, terveik vannak itthon. A marosvásárhelyi diákok zöme a vendéglátóiparban helyezkedik el, idénymunkát végeznek az Egyesült Államokban, de a paletta nagyon széles. A Student Travel más államokba, Angliába, Görögországba is küld mezőgazdasági, vendéglátó-ipari idénymunkát vállaló fiatalokat, akik nem mind diákok. Bárki mehet, aki nem töltötte be a 30. életévét, és megfelel bizonyos előírásoknak. A cég munkatársai azt állítják: komoly panasz nem volt a hazatért diákok részéről. Ha a munkáltató vagy a munkavállaló nincs megelégedve a másik féllel, akkor közös megegyezés alapján a diák munkahelyet változtathat.
Az amerikai partner mindig ellenőrzi a kinti munkaadót, sőt általában régebben ismeri azokat a cégeket, amelyek diákokat fogadnak, dolgoztatnak, így garanciát vállalhat értük. Az Egyesült Államokba való kiutazás költségei – a vízummal együtt – meghaladják a 2000 dollárt, tehát egy szezon idején a diákok mindenképpen ennél többet keresnek, ha megéri nekik kiutazni, munkát vállalni.
A Sapientia-EMTE hallgatói önkormányzatának elnöke, Sándor Eszter nem tudott pontos adatot mondani azzal kapcsolatban, hogy nyaranta hány sapientiás hallgató megy külföldre dolgozni. „Csak a saját baráti körömhöz tartozó diákokra alapozva mondhatom, hogy valóban divat lett nyáron a határon túl munkát vállalni. Akiket ismerek azok idén Ciprusra, illetve Angliába mennek. Olyanokról is tudok, akik már többször dolgoztak külföldön. Nem voltak negatív tapasztalataik.”
Iskolások és egyetemisták számára is közvetít idénymunkát a Nagyváradi Magyar Diákszövetség. Kelemen Gyula kapcsolattartó azt mondja, elsősorban szórólapok, reklámanyagok terjesztésére és plakátragasztásra keresnek diákokat a cégek, általában néhány napos vagy egyhetes időtartamra. „Elmondhatjuk, hogy a váradi magyar diákság legnagyobb része a segítségünkkel jutott nyári munkához” – mondja. Több helyi céggel is tartják a kapcsolatot, ezek nem mind egyformán fizetnek, de például a szórólapozásnál általában a kiosztott anyagok számának megfelelően díjaznak.
Barabás Melinda, a Partiumi Keresztény Egyetem másodévet végzett hallgatója idén Angliába, Readingbe utazik, s mint mondta, bébiszitterként fog pénzt keresni. Melinda egyébként nagyjából egy évvel ezelőtt már eltöltött a Királyságban hat hónapot ugyanezzel a munkával. „Azért döntöttem úgy, hogy elmegyek, mert szerintem a külföldi munka nemcsak jó kereseti lehetőség, hanem nagyon sokat lehet tanulni általa. Szeretném fejleszteni az angoltudásomat, és jobban megismerni az angliai kultúrát is. Összekötöm a hasznost a kellemessel: pénzt kereshetek, de van időm szórakozni, tanulni és utazgatni is” – meséli. Nyelvtudását reményei szerint később tanárként kamatoztathatja. Bár előző kiruccanása alkalmával nem csupán kellemes tapasztalatai, nem adja fel voltak.
„A tapasztalatok nagyban függnek a hozzáállásomtól is. Ráadásul most városba megyek, nem falura, mint legutóbb, s itt lehetőségem lesz ismerkedésre, akár bulizásra is. Más tervekkel megyek most ki, már fel vagyok készülve sok olyan dologra, amire régebben nem voltam” – fogalmaz. Nem csak a pénz érdekli, úgy tervezi, ha visszajön, befejezi az egyetemet, felsőfokú nyelvvizsgát tesz, s talán odakint is elvégez még egy nyelvkurzust.
Emellett Angliában olyan könyveket is megkap, amiket az államvizsgájához is felhasználhat. A munkát egyébként interneten találta, azt mondja, több weboldal, valamint váradi és kolozsvári iroda is foglalkozik au-pair közvetítéssel. „Több családdal is beszélgettem, és végül a legszimpatikusabb mellett döntöttem. Ilyenkor jó ha elővigyázatos az ember, beszélünk telefonon, kölcsönösen küldünk képet magunkról, hogy mind a ketten meggyőződjünk egymás jó szándékáról – mondja mintegy tanácsképpen.
A háromszéki diákok számára kevés a szezonmunka-lehetőség. Az egyetemisták, diákok szívesen vállalnának munkát a nyári vakációban, de szinte egyáltalán nincs ajánlat. Fazakas József, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának igazgatója elmondta, 1200 egyetemista tanul a városban, többségük szívesen dolgozna a nyári hónapok idején. A külföldi munkaközvetítésre nincsenek kiépítve a csatornák. Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezetének elnöke elmondta, ha diákprogram keretében szeretnének külföldi munkát vállalni, a Sepsiszentgyörgyön tanuló egyetemistáknak is valamelyik egyetemi központban működő közvetítőnél kellene próbálkozniuk.
A polgármesteri hivatal három évvel ezelőtt kísérletet tett a szezonmunka-közvetítéssel, a kezdeményezés azonban ajánlat hiányában kudarccal végződött. Több mint háromszáz diák jelentkezett, és mindössze tizet alkalmaztak – mondta Tatár Aladár, a lakossági tanácsadó iroda munkatársa. Sztakics Éva alpolgármester, ötletgazda, megkeresésünkre elmondta: nincs esély arra, hogy a válságban, amikor munkahelyek szűnnek meg, diákokat alkalmazzanak a helyi cégek. Nemes Előd hangsúlyozta, ha a helyi vállalkozóknak szezonmunkásra van szükségük, feketén dolgoztatják az erre vállalkozókat. Előfordult, hogy 25 diák végzett apró munkákat egy cégnél, például kerítést festettek, de feketén dolgoztatták őket.
Victor Haner, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem európai tanulmányok szakának hallgatója idén nyáron az Amerikai Egyesült Államokban fog dolgozni három hónapig. „Bostonban, egy plakátlerakatban fogok dolgozni, az első időszakban válogatom a plakátokat, utána pedig utazni fogok, és eladom ezeket különböző egyetemeknek. Ez eléggé könnyű munkának számít, a többség nehezebb munkát végez. Ráadásul sok utazással jár, aminek nagyon örülök” – mesélte a másodéves hallgató.
A Németországban felnőtt, nagyszebeni származású fiú azt állítja, nem csak a pénz miatt megy Amerikába. „Mindig szerettem volna átlépni az öreg kontinens határait. Ugyanakkor le szeretném győzni az amerikaiakkal kapcsolatos előítéleteimet is: azt remélem, hogy nem olyanok, mint ahogy a filmekben bemutatják őket. És nem utolsósorban az angoltudásomat is szeretném fejleszteni” – részletezte a Krónikának Victor. Mint mondta, reményei szerint mintegy kétezer euróval tér majd haza, és a pénzből szülői segítséggel egy garzonlakást szeretne vásárolni Kolozsváron, hogy ne kelljen többet albérletre költenie.
A kincses városban tanuló Adelina Görögországban vállal munkát a nyári szünidő idejére. „Pincérnőként fogok dolgozni, remélem, nem lesz nagyon nehéz” – meséli a BBTE rendezői szakára járó lány. Mint mondta, a három hónap alatt megkeresett öszszegből az albérlet költségeibe szeretne bepótolni, hiszen, bár a szülei nem panaszkodtak, tudja, hogy ez nagy kiadás a család számára. „A tengerparton fogok dolgozni hat napot egy héten. Sajnos utazni nem nagyon marad időm, de ezt azzal pótolom majd, hogy egy hétre a családomat is meghívom oda üdülni” – mesélte lapunknak az elsőéves egyetemi hallgató. Mint mondta, nagy könnyebbség számára, hogy munkaadói a szállást és az étkezést is biztosítják számára, így a görög tengerparton megkeresett pénz nagy részét hazahozhatja.
Eredetileg V. Sándor is Görögországba készült, végül azonban a román tengerpart mellett döntött. „Ez biztosabbnak tűnt” – indokolja a váltást lapunknak a másodéves szociológiahallgató, aki a nyári szünidőben a népszerű üdülőhelyen, Vama Vechen fog pincérkedni. „Mivel Kolozsváron is pincérként dolgoztam, egy ismerősöm beajánlott a híres bukaresti étterem, a La Soni tulajdonosának, az ő tengerparti vendéglátó-ipari egységében alkalmazott. Naponta tizenkét órát fogok dolgozni, reggel héttől este hétig, vagy fordítva. Bár biztosan nem lesz könnyű, legalább nem lesz időm bulizni, és megmarad a pénzem” – mondja V. Sándor, akinek azt ígérték, hogy havonta 700 eurót keres majd. Mint mondja, a nyáron megkeresett pénzből kocsit szeretne venni, vagy más téren fektetné be.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.