Mihai Tîrnoveanu az úzvölgyi sírkertben
Fotó: Pinti Attila
Dormánfalva polgármesteri hivatala megfellebbezi a bukaresti legfelsőbb bíróságon az úzvölgyi katonatemető ügyében hozott jogerős ítéletet – jelentette be kedden Sepsiszentgyörgyön Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja román szervezet vezetője.
2023. március 14., 20:162023. március 14., 20:16
2023. március 14., 20:412023. március 14., 20:41
Az úzvölgyi temetőben román parcellát kialakító, majd több megemlékezést is szervező román nacionalista szervezet elnöke a Szent György Ortodox Testvériség elnökével, Dan Ciprian Grăjdeanuval közösen tartott sajtótájékoztatót kedden Sepsiszentgyörgyön – számolt be az Agerpres hírügynökség. Bejelentették: a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) város polgármesteri hivatala a román legfelsőbb bíróságon fellebbezi meg a bákói táblabíróság jogerős ítéletét, mely érvénytelenítette a temető román parcellájának építési engedélyét, és a lebontását rendelte el.
A román nacionalista vezetők leszögezték: megakadályozzák a betonkeresztek lebontását, és azon dolgoznak, hogy az úzvölgyi katonatemetőt „eredeti állapotba” állítsák helyre.
Ezen nem a 2019 előtti állapotot értik, hanem a sírkert 1926-27-es kinézetét, amikor a Mária román királyné védnöksége alatt működő Hősök Kultusza Társaság ide temette az első világháborús úzvölgyi harcokban elhunyt, különböző nemzetiségű katonák földi maradványait. Tîrnoveanu szerint a román védelmi minisztérium 1985-ben egy obeliszket is állított a román katonák emlékére, de szerinte 1994-ben az RMDSZ és néhány csíkszentmártoni lakos „eltörölte” a más nemzetiségű katonák emlékjeleit, és „magyarosította” a temetőt.
A nacionalista vezető azt állította, hogy a Hargita megyei község engedély nélkül állította fel a magyar katonák emlékjeleit, így 2019-ben Dormánfalva „nem tett mást, mint visszaállította a korábbi állapotot”. Ehhez csak a hősök kultuszát ápoló hivatal engedélye hiányzott, melyet az RMDSZ blokkolt politikai úton – mondta Tîrnoveanu, aki a jövőben a védelmi minisztériumhoz fordul az engedélyért. Hangsúlyozta: ha sor kerülne a betonkeresztek lebontására, ők is jelen lesznek valamennyi romániai nacionalista szervezettel, és a „sírok elé térdelve” próbálják majd megakadályozni. Továbbá a Vatikánhoz, nagykövetségekhez és nemzetközi szervezetekhez fordulnak, hogy „megmutassák a romániai magyar szélsőségesség arcát” – tette hozzá. A Székelyhon beszámolója szerint a nacionalista vezetők román népviseletben érkeztek a sajtótájékoztatóra, mely a Miatyánkkal és a román himnusz eléneklésével kezdődött.
A romániai bíróságok februárban két jogerős ítéletet is hoztak az úzvölgyi katonatemető ügyében. A bákói táblabíróság jogerősen kimondta, hogy el kell távolítani a sírkertben felállított betonkereszteket és emlékművet, a Bákó megyei törvényszék pedig jogerősen törölte Dormánfalva sírkert fölötti tulajdonjogát.
Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává a katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.
Nem érzi illetékesnek magát a Bákó megyei prefektúra az úzvölgyi katonai temetőben törvényes alap nélkül elhelyezett ortodox betonkeresztek eltávolításáról született bírósági ítéletek végrehajtása terén – derül ki a kormányhivatal válaszából.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy pedagógust Bánffyhunyadon, aki a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a diákjait.
A romániai magyar elemisták számára összeállított anyanyelvi kommunikáció tankönyvekben jelenleg jóval kevesebb klasszikus irodalmi mű szerepel, mint korábban.
Mintegy 260 ezer lej értékű csempészcigarettát és a járművet is lefoglalta a rendőrség egy Szatmár megyei rutinellenőrzés során. A zárjegy nélküli cigarettát szállító sofőrt őrizetbe vették.
Nyílnak már a különleges tavaszi virágok a kolozsvári botanikus kertben: többek közt a tavaszi tőzike és a kárpáti sáfrány.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Kétszázezer euró értékű dizájnerdrogot foglaltak le a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy szatmárnémeti kábítószerdíler kocsijában.
Jogerős börtönbüntetésének letöltése elől Magyarországra akart menekülni egy zágoni férfi, akit egy rutinellenőrzésen a román–magyar határ közelében vettek őrizetbe a rendőrök.
Végső búcsút vettek a szatmárnémeti színházban a tavaly novemberben elhunyt Paulovics László képzőművésztől, a város díszpolgárától, a Harag György Társulat örökös tagjától.
Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.
A 2025-ös próbaérettségit a tanév 4. oktatási moduljában szervezik, március 24-től kezdődően.
szóljon hozzá!