Hajdú Áront meglepetésként érte a Transindex szerkesztőségének döntése
Fotó: Gecse Noémi
Nem tudott a Transindex szerkesztőségének felmondási szándékáról Hajdú Áron, a portál többségi tulajdonosa, aki a Krónikának elmondta: egyelőre nincs terve az internetes lap működtetésének biztosítására.
2022. február 15., 14:002022. február 15., 14:00
2022. február 15., 14:022022. február 15., 14:02
Mint arról beszámoltunk, az anyagi ellehetetlenülés szélére került Transindex munkatársai kedden jelentették be, hogy testületileg felmondtak. Az 1999-ben alapított erdélyi magyar internetes újság munkatársai azzal indokolták döntésüket, hogy úgy érzik, a munkájuk az intézményen belül már teljességgel ellehetetlenült, és tovább már nem tudják a legjobb szakmai tudásunk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne.
A csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatója – aki 2018-ban lett a Transindex többségi tulajdonosa azáltal, hogy felvásárolta a Media Net Kft. 66,6 százalékos üzletrészét – csak tömören volt hajlandó nyilatkozni az ügyben. Kérdésünkre elmondta, neki nem jelentette be előre a szerkesztőség, hogy felmondani készül. „Én is úgy értesültem a dologról, mint bárki más, a médiából. Nem volt rálátásom, így nincs mit nyilatkozzak” – jelentette ki lapunknak Hajdú Áron.
A többségi tulajdonos további kérdésünkre elmondta, egyelőre tervei sincsenek a portál működésének biztosítására, ennek kapcsán „nem tudja, mit mondjon, mert nem tudja, hogyan, merre tovább”.
Felmondott az elmúlt hónapokban az anyagi ellehetetlenülés szélére került Transindex teljes munkatársi gárdája, mindezt a szerkesztőség jelentette be kedden.
Olvasóihoz fordult támogatásért a Transindex, amelynek szerkesztősége szerint veszélybe került a portál működése. Szerettük volna megtudni, mi vezetett az első erdélyi magyar internetes újság nehéz helyzetéhez, ám az érintettek nemigen nyilatkoztak.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
1 hozzászólás