Fotó: Transindex.ro/Képernyőmentés
Felmondott az elmúlt hónapokban az anyagi ellehetetlenülés szélére került Transindex teljes munkatársi gárdája, mindezt a szerkesztőség jelentette be kedden.
2022. február 15., 12:442022. február 15., 12:44
2022. február 15., 17:502022. február 15., 17:50
„Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata” – olvasható a hírportálon posztolt szerkesztőségi cikkben. Az 1999-ben alapított erdélyi magyar internetes újság munkatársai azzal indokolták döntésüket, hogy úgy érzik, a munkájuk az intézményen belül már teljességgel ellehetetlenült, és tovább már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, ami a mindenkori szabad sajtó feladata lenne. „Az indulás óta sokszor változott a csapat és sok mindenben változott a Transindex is, de abban biztosan nem, hogy most is ugyanazon értékek mellett tartjuk fontosnak kiállni, mint egykor, és hogy most sem vagyunk hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkánkat” – közölték a portál újságírói.
„Mindannyian észleljük, hogy az elmúlt időszakban egyre inkább beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei. Közel két éve a fennmaradásunkért küzdünk egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt” – olvasható a szerkesztőség tizenegy tagjának kommünikéjében.
Nem tudott a Transindex szerkesztőségének felmondási szándékáról Hajdú Áron, a portál többségi tulajdonosa, aki a Krónikának elmondta: egyelőre nincs terve az internetes lap működtetésének biztosítására.
A szerkesztőség akkor közölte, eljutottak ahhoz a ponthoz, amikor a lap fenntartása az olvasók nélkül már nem lehetséges, ezért adományozásra kértek mindenkit. Közölték, amennyiben havonta 600-an rendszeresen utalnak 50 lejes (10 eurós) támogatást, akkor a Transindex a már meglévő forrásaival együtt tovább tudna működni. A portál elsősorban azzal magyarázta anyagi ellehetetlenülését, hogy tavaly már nem kapott finanszírozást az RMDSZ Communitas Alapítványától.
A portálnak egyébként két tulajdonosa van, a Média Index Egyesület és a Média Net Kft. A Transindexnek 2018-ban Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatója lett a többségi tulajdonosa azáltal, hogy felvásárolta a Media Net Kft. 66,6 százalékos üzletrészét, a portál domainjét (tartománynév) birtokló cégben részvényes még Kelemen Attila Ármin, a Transindex egykori kiadóigazgatója 30 százalékos tulajdonrésszel. (Egyébként ugyanennek a cégnek 2015 novemberéig még Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke volt a többségi tulajdonosa). Hajdú Áron tavaly novemberben a Krónikának úgy nyilatkozott: „nem hinné, hogy a Transindex tönkremenne, hisz vannak különböző próbálkozások a helyzet javítására”.
Olvasóihoz fordult támogatásért a Transindex, amelynek szerkesztősége szerint veszélybe került a portál működése. Szerettük volna megtudni, mi vezetett az első erdélyi magyar internetes újság nehéz helyzetéhez, ám az érintettek nemigen nyilatkoztak.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!