Ünnepel a szalontai iskola

A nagyszalontai magyar iskola első születésnapját ünneplik pénteken az Arany János Iskolaközpontban. A rendezvény apropóját az adja, hogy épp egy évvel ezelőtt bocsátották ki a tanintézet létrejöttéről szóló minisztériumi engedélyt.

Nagy Orsolya

2011. november 18., 07:582011. november 18., 07:58

Amint azt mi is hírül adtuk, a Bihar megyei város két vegyes tannyelvű iskolájából, az Arany János Általános Iskolából, illetve az Arany János Főgimnáziumból a magyar osztályokat tömörítették egyetlen tanintézetbe. A főgimnázium épületében a román osztályok maradtak, a magyar gyerekek viszont hat különböző épületbe kezdhették meg a mostani tanévet. Mészár Julianna iskolaigazgató elmondta, az iskolanap délelőtt nyílt órával kezdődik, majd Pál Hunor, a nagyváradi Szigligeti Színház művésze nagy sikerű egyszemélyes darabját, a Klamm háborúját adja elő a diákoknak. Délben elültetik az iskola fáját, majd egy tartalmas kulturális műsort követően az iskolában korábban megszervezett versenyek legjobb alkotásait, rajzokat és esszéket mutatnak be, díjazzák a rajz-, irodalmi, románnyelvi, matematikai, informatikai, általános műveltségi és sportversenyeken legjobban teljesítő diákokat.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is