2010. április 20., 08:352010. április 20., 08:35
Nicolae Ioţcu tanácselnök szerint nagyszabású befektetésről van szó, a munkálatok során nemcsak korszerűsítik a már meglévő víz- és csatornahálózatot, hanem ki is bővítik azt. Az Unió által nyújtott támogatás a beruházás 85 százalékát teszi ki, a fennmaradt 15 százaléknyi önrészt a kormánynak, illetve a helyi önkormányzatoknak kell előteremteniük.
A munkálatok több mint 260 ezer Arad megyeit érintenek, csaknem 70 ezer háztartást csatlakoztatnak a víz- és csatornahálózathoz. Első körben a megyeközpont mellett további 14 településen ültetik gyakorlatba a projektet, a térség lakosságának 98 százalékát látják el ivóvízzel. Az aradi megyeháza adatai szerint a felújított ivóvízhálózatnak köszönhetően egész pontosan 14 532 állampolgár jut hozzá egészséges ivóvízhez.
Ezzel egy időben az aradi önkormányzat tízmillió euró vissza nem térítendő támogatást kér az Uniótól, hogy napenergiával működő lámpákat szereljen fel. Így a város éjszakai kivilágítása teljesen környezetbarát lenne. A tervek szerint a külvárosi utcákra is kiterjesztenék a közvilágítást, többek között hetven játszóteret, sétányokat és egy leendő kerékpárutat világítanának napenergiával.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.