Uniós alapokból újítaná fel a pribékfalvi Teleki-kastélyt a Máramaros megyei önkormányzat

•  Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben/Szabó Tamás

Fotó: Facebook/Kastély Erdélyben/Szabó Tamás

Európai uniós alapokból újítanák fel a pribékfalvi Teleki-kastélyt, Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök egykori erdélyi otthonát – közölte szerdán a Máramaros megyei önkormányzat.

MTI

2023. augusztus 23., 13:552023. augusztus 23., 13:55

Az észak-erdélyi megye képviselőtestülete kedden két erre vonatkozó önkormányzati határozatot is elfogadott. A felújítás költségeit 61 millió lejre becsülik – írta az önkormányzat közleményére hivatkozva az Agerpres hírügynökség. Az egyik önkormányzati határozat a felújítási projekt gazdasági-műszaki mutatóit tartalmazza, a másik a műemlék épület turisztikai körforgásba való bevonását írja elő.

A pribékfalvi Teleki-kastélyt két éve vásárolta meg a Máramaros megyei önkormányzat, sajtóbeszámolók szerint mindössze 210 ezer euróért. Az önkormányzat akkor azt is közölte, hogy az 589 négyzetméter belterületű ingatlanhoz 6727 négyzetméteres birtok is tartozik.

A kastélyt Teleki Géza író és politikus, egykori magyar belügyminiszter építtette nyári rezidenciának, a 19. század végén alakították át jelenlegi, historizáló formájába.

Az ingatlan 1879–1941 között fia, Teleki Pál (1879–1941) tulajdonában volt, az egykori miniszterelnök alakíttatta át, és többnyire vadászatokra használta. A kommunista hatóságok 1949-ben államosították, az állami mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt, gabonalerakat is működött benne. 2007-ben a család egyik leszármazottjához került, aki a nagy költségekre való tekintettel abbahagyta a felújítását, és eladta az elővásárlási joggal rendelkező Máramaros megyei önkormányzatnak.

Restaurálása után a megyevezetés turisztikai célra hasznosítaná, és múzeumot is működtetne benne.

A Kastély Erdélyben szakportál adatai szerint a neoreneszánsz kastély födémét már korábban renoválták, de ablakai hiányoznak, és vakolata is lemállott. Vakolat-kő ablakkeretei, tornyai viszont állnak, így rekonstruálható.

A Nagybányától mintegy 20 kilométerre található Pribékfalván a 2011-es népszámláson a közel 800 lakosból kettő vallotta magát magyarnak.

Az észak-erdélyi szórványban többnyire a megyei, helyi önkormányzatok beavatkozása révén menekülhet meg a pusztuló magyar épített örökség. Tavaly a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat által megvásárolt és uniós forrásokból felújított paszmosi Teleki-kastélyt adták át. A besztercei megyei múzeum kezelésébe tartozó műemlék kulturális központként és rendezvényhelyszínként működik, és a Teleki-család történetét ismertető állandó tárlat is megtekinthető benne.

korábban írtuk

Szisztematikus rombolás a román állam tulajdonában lévő, Erdély aranykorát jelképező radnóti Rákóczi-kastélyban
Szisztematikus rombolás a román állam tulajdonában lévő, Erdély aranykorát jelképező radnóti Rákóczi-kastélyban

Művészettörténeti, építészettörténeti és történelmi szempontból is rendkívül jelentős műemlék a Maros megyei Radnóton található, reneszánsz kori Rákóczi-kastély, amelynek állapota rohamosan romlik, amióta 2020-ban visszakerült a román állam tulajdonába.

korábban írtuk

Erdélyi kastélyok felfedezését segítő, átfogó tudástárat kínáló honlap indult, a castletrip.ro
Erdélyi kastélyok felfedezését segítő, átfogó tudástárat kínáló honlap indult, a castletrip.ro

Könnyen megszervezhető kastélytúra-útvonalakat, átfogó tudástárat kínál Erdély kastélyairól a frissen létrejött új honlap, a castletrip.ro – közölték szerkesztőségünkkel a kezdeményezők.

korábban írtuk

Több mint 5 millió euróból újulhat meg a komlódi Teleki kastély, ha nyernek rá uniós pénzeket
Több mint 5 millió euróból újulhat meg a komlódi Teleki kastély, ha nyernek rá uniós pénzeket

Megújulhat a Beszterce-Naszód megyei Komlódon található Teleki kastély – a rendkívül leromlott állapotban levő barokk épület felújításához szükséges pénzösszeget 5,5 millió euróra becsüli tulajdonosa, a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is