Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete beszédet mond a vaskapui sziklafalon újraállított Széchenyi-emléktábla ünnepélyes avatásán
Fotó: MTI
A Nagy Kazán-szoros romániai oldalán szombaton újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját. A Duna vizéről látható több négyzetméteres tábla azon a helyen került egy sziklafalra, ahol a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által 1885-ben állított, de a Vaskapu 1 vízi erőmű megépítése után víz alá került Széchenyi-tábla állt.
2018. május 26., 22:512018. május 26., 22:51
2018. május 26., 22:542018. május 26., 22:54
A táblát a Magyar Hajózásért Egyesület állította újra a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. Az egyesület az elmúlt években több kisebb méretű Széchenyi-táblát helyezett ki a sziklafalra, ezeket azonban ismeretlenek rendre eltüntették. A most kihelyezett nagy méretű tábla román és angol nyelvű szöveget is tartalmaz. Felavatásának kétnyelvű ceremóniáján részt vettek a román hatóságok képviselői is.
A Roham nevű hajón tartott szombati avatóünnepségen Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete felidézte: Széchenyi István az 1830-as években felismerte, hogy a Duna fontos kereskedelmi útvonallá válhat azt követően, hogy a török birodalmat arra kötelezték a nagyhatalmak, hogy nyissa meg tengerszorosait.
A nagykövet emlékeztetett rá: miközben Széchenyi a Duna szabályozását szervezte, heves vitákat folytatott például Kossuth Lajossal. Utóbbi elmagyarosította volna Magyarország más népeit, Széchenyi viszont úgy vélte, hogy a magyarokkal együtt élő népeknek kialakult identitásuk van, és ezt tiszteletben kell tartani. Zákonyi Botond szerint Széchenyi egykori eszméire az erdélyi magyarság is hivatkozhat, amikor közösségként kíván megnyilvánulni Romániában, és közösségi intézményekre tart igényt.
Brendus Réka, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a főosztályvezetője elmondta: amikor Széchenyi 188 évvel ezelőtt a Desdemonán a Vaskapuhoz hajózott, nem magyar, nem szerb, nem bolgár és nem román érdeket képviselt, hanem a régió fejlődésének a közös érdekét. „Az emlékét idéző tábla a habok alatt maradt, az ő igazát azonban a történelem a felszínre hozta” – fogalmazott. Barátki Félix mérnök, a Vaskapu Nemzeti Park képviselője reményét fejezte ki, hogy a Széchenyi-tábla turistalátványossággá válik, és a hajós vagy csónakos vízi kirándulások szervezői meg fognak állni mellette, hogy elmondják a Duna szabályozásának a történetét.
Jáki Gábor, a Magyar Hajózásért Egyesület elnöke elmondta: a hajósok pontosan tudják, hogy a vízen egymást segíteniük kell. Azt kívánta, hogy a kölcsönös segítségnyújtás szelleme a parton is meghonosodjék. A 600 kilogrammos emléktáblát – melyet székelyudvarhelyi alpinisták szereltek fel a sziklafalra – Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, és Pál József-Csaba a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye kinevezett püspöke áldotta meg. Az ünnepség végén a szervezők koszorúkat dobtak a Duna vizébe.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!