Újabb népszavazás az autonómiáért

Autonómia-népszavazás megszervezéséről döntött a Gyergyószéki Székely Tanács január 12-i Gyergyócsomafalván megtartott ülésén. A jelenlevők úgy határoztak, hogy Gyergyószéken február 10-e és 18-a között rendezik meg a népszavazást. A szervezők felhívást intéztek a régió egyházaihoz, önkormányzataihoz, valamit politikai és civil szervezeteihez, hogy lehetőségük szerint kapcsolódjanak be a népszavazás szervezésébe és lebonyolításába.

2007. január 15., 00:002007. január 15., 00:00

Hasonlóképpen kérik a gyergyóiakat, hogy adományaikkal
járuljanak hozzá a referendum költségeinek fedezéséhez. A Széki Tanács egy választási bizottságot jelölt ki a gyergyószéki népszavazások koordinálására. A testületet Borsos Géza, az SZNT alelnöke, Árus Zsolt széki elnök, Bardócz Ferencz és Ambrus Á. Árpád széki alelnök, valamint Vadász-Szatmári István, a Gyergyószentmiklósi Székely Tanács tagja alkotja.
„A Gyergyószéki Székely Tanács úgy ítéli meg, hogy az eddigi eredmények optimizmusra adnak okot, ezért felhívással fordul a többi Széki Székely Tanácshoz, hogy kövessék Bardoc-Miklósvárszék, Gyergyószék és Udvarhelyszék példáját, s ők is záros határidőn belül szervezzék meg székük területén a népszavazást” – áll a Gyergyószéki Székely Tanács szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható
2025. június 18., szerda

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)

A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)
2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak
2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák