Újabb mandátumot szerezne Kézdivásárhely MPP-s polgármestere

Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere csütörtökön közölte, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben indul a júniusi polgármester-választáson.

Hírösszefoglaló

2012. április 12., 16:102012. április 12., 16:10

Rácz elmondta, azért indul ismét az önkormányzati választásokon, hogy a jelenlegi polgármesteri mandátuma idején elkezdett projekteket befejezhesse.

A polgármester – aki ellen a tavaly vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség – arra számít, hogy ellenfelei korrupciós vádakkal támadják majd. „Ártatlan vagyok, különben nem mernék ismét versenybe szállni egy újabb mandátumért” – jelentette ki Rácz, aki szerint az ellene indított korrupciós per célja az volt, hogy megállítsák politikai karrierjét.

Mint arról tájékoztattunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tavaly áprilisban vádat emelt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester ellen csúszópénz elfogadása miatt. A vádirat szerint az MPP polgármestere több ízben is kenőpénzt kért és kapott egy vállalkozótól annak érdekében, hogy városvezetőként egyengesse a vállalkozó és a városháza között kötött szerződés zökkenőmentes lebonyolítását. Ráczot feljelentés nyomán, 2011 március 11-én tetten érték, őrizetbe vették, majd 29 napra előzetes letartóztatásba helyezték.

A Brassó megyei ítélőtábla 2011 áprilisában szabadlábra helyezte Rácz Károlyt, aki korábban azt vallotta a bíróság előtt, hogy a pénzt kölcsönkérte, nincs szó megvesztegetésről. Rácz azt mondta: szerinte egyértelmű, hogy letartóztatásának hátterében politikai játszma áll, úgy véli, az RMDSZ áll az ügy mögött.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Áradások Kovászna megyében: van, ahol kritikus a helyzet; közel 300 ember kényszerült elhagyni otthonát

Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.

Áradások Kovászna megyében: van, ahol kritikus a helyzet; közel 300 ember kényszerült elhagyni otthonát
2025. május 29., csütörtök

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében

Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. május 28., szerda

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is
2025. május 28., szerda

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát

Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát
2025. május 28., szerda

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán

Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán
2025. május 28., szerda

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!

A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!
2025. május 28., szerda

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason

Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason
2025. május 28., szerda

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 28., szerda

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált
2025. május 28., szerda

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán

Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán