A megyeszékhely terelőútjáról ágazik majd el az új expressz út
Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal
A közlekedésügyi minisztérium kibocsátotta az építési engedélyt a Szatmárnémeti–Óvári gyorsforgalmi út kivitelezéséhez. A partiumi megyeszékhely terelőútjától induló 11 kilométeres autóút újabb összeköttetést teremt majd a magyarországi úthálózattal: Csengernél fog csatlakozni az M49-es gyorsforgalmi úthoz.
2024. november 04., 16:542024. november 04., 16:54
Bár az öt ajánlattevő közül csak november 27-én hirdetik ki a győztest, a közlekedési tárca már a múlt pénteken kiadta az engedélyeket a műút és a kiszolgáló egységek megépítéséhez – írta hétfői cikkében az Economedia.ro. Egy román, illetve egy török cég, továbbá egy-egy ukrán–román, magyar–román és román–török cégtársulás jelentkezett az idén január végén meghirdetett közbeszerzési eljárásra.
A tender lefolytatását öt hónapig felfüggesztették, mert az érdekeltek több mint 400 esetben kértek pontosítást a versenytárgyalással és a kivitelezéssel kapcsolatban, ezért csak az év vége fel tudnak majd végeredményt hirdetni.
– ezeket kell megépíteni ennyi pénzből, és nyilván kötelező kialakítani a közművesítést is az út mentén. A kivitelezésre két év áll majd a nyertes vállalkozás rendelkezésére – idézte a lap Cristian Pistolt, a közúti infrastruktúrát kezelő állami vállalat (CNAIR) igazgatóját.
Pirossal jelölve a térképen az út nyomvonala
Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal
A kétszer kétsávos autóút a Szamos Expressz nevet viseli majd, és Szatmárnémeti teherforgalmi kerülőútjától indul Óváriig, ahol a magyarországi M49-es gyorsforgalmi úthoz csatlakozik.
mert bár az országúti határátkelőhelyek mellett van két gyorsforgalmi átkelő is, mind a Nagylak–Csanádpalota, mind a Kisszántó–Nagykereki határátkelő autópályára épült.
Nemcsak az autópályák, hanem a gyorsforgalmi utak építése is dübörög Romániában. Utóbbi több szempontból „alulmarad” a sztrádákkal szemben, viszont sok helyen népszerű, mert kevesebbe kerül – vagyis csak elméletileg.
Bár még csak október van, idén már másodszor szorul javításra a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő, idén március végén átadott gyorsforgalmi út.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!