Új arculatot adnak Csíkszeredának

A városközpont teljes felújítását, az autós forgalom csökkentését és bicikliutak kialakítását tervezi többek között a csíkszeredai önkormányzat. Ráduly Robert Kálmán, a megyeszékhely polgármestere tegnap a sajtónak is bemutatta azt az integrált városfejlesztési stratégiát, amelyet pozitívan bírált el a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség.

Forró Gyöngyvér

2010. április 20., 08:342010. április 20., 08:34

A projekt szerint a Szabadság tér, a Majláth Gusztáv Károly tér, a Petőfi utca és a Csíki Játékszín körüli területet teljes egészében a gyalogos forgalomnak adják át – magyarázta a polgármester. Ráduly hangsúlyozta, a gépkocsiforgalmat lelassítanák a város területén.

A pályázat összértéke 36,4 millió lej, amelyből a meg nem térítendő összeg 27 millió, a különbségért pedig a város felel. A központi park felújítására a tervek szerint 3,8 milliót költenek. A pályázat szerint ugyanakkor a Petőfi Sándor utcában ifjúsági központot hoznának létre, erre a célra 2,4 millió lejt költhet az önkormányzat. Az új létesítményben információs központ is működne, de előadótermet, irodákat is létrehoznának, és itt kapna helyet az Ifjúsági Tanácsadó Iroda is. Antal Attila alpolgármestertől tudjuk, a munkálatokat egyszerre kezdenék el, és 2013-ig tartanának.

A város önkormányzata ugyanakkor néhány ásványvízforrást is beépítene a város új arculatába. „Egyedivé tehetnénk a várost azzal, hogy néhány forrást felélesztenénk a területén. Terveink szerint még idén három vagy négy ilyen ásványvízforrást ásnánk ki, amelyeket megfelelő arculati elemek felhasználásával építenénk bele az új városképbe” – mondta el Ráduly Róbert Kálmán polgármester.
 A városfejlesztési terv pozitív elbírálását követően Csíkszereda városi önkormányzata 10 napon belül kell elkészítse és benyújtsa a részletes kivitelezési tervet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült