Új főszervező a Tusványos élén

Az idei, XXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezésében a korábbi évek tapasztalataira alapoznak, továbbá arra figyelnek, hogy az egyre növekvő résztvevői létszám ellenére minőségi szórakozást biztosítsanak. Erről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Székelyudvarhelyen a rendezvény újdonsült főszervezője, Jakab Attila, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke, valamint a tábort rendező Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) vezetősége.

Dénes Emese

2012. január 26., 07:022012. január 26., 07:02

Elhangzott: idén sem lesz hiány a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett programokból, de nemcsak a Tusványosra összpontosítanak, korábbi rendezvényeiket is folytatják. Bozsó Imre Lehel, a MIT élén csupán néhány hónapja tevékenykedő új elnök kifejtette: ebben az esztendőben sem marad el az immár hatodjára jelentkező Adj, király, katonát! elnevezésű, erdélyi ifjúsági vetélkedő, valamint február és április között zajlik majd az a képzéssorozat, melyet a MIT az Udvarhelyi Fiatal Fórum társszervezésével bonyolít le, és amelynek az a célja, hogy a fiatalokat minél jobban bevonják az ifjúsági életbe. Április 20–22. között ugyanakkor Szovátán rendezik meg a Magyar Ifjúsági Konferenciát.

A legnagyobb kihívást mégis, immár ötödik esztendeje a Tusványos megszervezése jelenti a MIT-nek – hangzott el –, és ez idén sem lesz másként. Jakab Attila, aki Sándor Krisztinától veszi át a főszervezői feladatokat, elmondta, bár az elmúlt négy évben szerzett tapasztalataiból szeretne építkezni, nagy hangsúlyt kíván fektetni a biztonságtechnikai kérdésekre, valamint a tábor szerkezeti elhelyezkedésének változtatásán is gondolkodik. A 2012. július 24–29. közötti időszakra tervezett tábor programja ugyan még nem körvonalazódott, de ez idén is az erdélyi és Kárpát-medencei közélet aktualitásaira építkezik, a zenei kínálatban pedig a minőségre törekszik – öszszegzett Jakab Attila.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány