Fotó: Gecse Noémi
Lázár Edét nevezték ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának új dékánjává. A volt dékánhelyettes Makó Zoltánt váltja a tisztségben, aki 2008 óta vezette a felsőoktatási intézmény csíkszeredai kirendeltségét.
2017. március 02., 21:522017. március 02., 21:52
Az egyetem csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Dávid László, az egyetem rektora elmondta, büszke a csíkszeredai intézetre, hiszen a tudományos életben, illetve a különböző rendezvények és programok szervezésében is kimagasló eredményeket értek el az elmúlt években. Mint mondta, Makó Zoltán azért nem vállalt újabb mandátumot, mert a tudományos munkában szeretne komoly eredményeket elérni, Lázár Ede pedig eddig is a kar meghatározó embere volt, és elkötelezetten fogja ellátni új feladatait.
„Továbbfejlesztjük a Sapientiát, de a fejlesztést nem úgy kell elképzelni, hogy 30 új szakot indítunk, és több új tanárt veszünk fel, hanem azt kell eldönteni, hogy a Székelyföldnek mi a legjobb. Az, ha jól képzett fiatalokat nevelünk, és ezt úgy tudjuk megtenni, ha olyan szakokat működtetünk, amelyekre van kereslet” – hangsúlyozta Dávid.
Lázár Ede hangsúlyozta, úgy érzi, az egyetem felnőttkorba lépett, és ezután korszakváltás következik. „Egyre jobban működő egyetemi struktúrával, 78 doktorált, főképp székelyföldi főállású kollégával és további 10 doktorandussal próbáljuk teljesíteni a missziót, amit az alapítók megálmodtak: hogy a Székelyföld gazdasági, társadalmi fejlődésének egyik meghatározó tényezője legyünk” – fogalmazott az új dékán.
Első számú céljának nevezte, hogy a végzősök versenyképesek legyenek, ezért szerinte tartalmi fejlesztésre van szükség. „Fontos, hogy egyre több energia maradjon a minőségi oktatásra és kutatásra. Arra törekszem, hogy ezekre a jól lefektetett alapokra jó eredményeket építsünk” – biztosított az egyetem új vezetője.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!