Fotó: Bálint Eszter
Bár a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében az egészségügyi szakemberek és a hatóságok azt javasolják, mindenki maradjon otthon, aki teheti, és lehetőleg minél kevesebb alkalommal mozduljon ki – és mi is ezt szorgalmazzuk –, továbbra is akadnak olyan ügyek, amelyeket nem lehet interneten keresztül intézni, így szükséges a személyes jelenlét.
2020. március 21., 13:552020. március 21., 13:55
2020. március 21., 14:002020. március 21., 14:00
Ilyen például, ha az ember a lejárt bankkártyája helyett szeretne hozzájutni az újhoz, illetve ha elromlik a kábeltévé beltéri egysége: a bankkártyáért személyesen kell bemenni a bankfiókba, és a beltéri egységet is személyesen kell elvinni a szervizbe.
A járvány jóformán mindenre rányomja a bélyegét, de azért van, ami továbbra is ugyanúgy zajlik, mint előtte: Nagyvárad központjában gőzerővel zajlik a Bémer tér felújítása – mint ahogy az összes többi építkezés, a parkolóházak és a Kossuth utcai mélygarázs építése, a Sebes-Körös belvárosi partfalának felújítása, a városházával szembeni vendéglő, illetve a körgyűrű új felüljárójának építése, valamint a homlokzatfelújítások sem álltak le.
A bankban azonban már más kép fogadott: akárcsak a gyógyszertárakban, egyszerre itt is csak annyian tartózkodhatnak bent, ahány ügyintéző dolgozik, a többieknek az előtérben, illetve a bankfiók előtt, jókora térközt tartva egymástól kell várakozniuk.
Amikor sorra kerültem, az ügyintéző megkért, hogy az előre odakészített géllel fertőtlenítsem a kezem, csak ezt követően fogadott, és a személyi igazolványomhoz sem nyúlt hozzá, csupán rápillantott, hogy beírhassa az adatokat a számítógépbe.
A kábeltévé-társaság szervizében is hasonló intézkedéseket léptettek életbe. Az ügyfeleknek itt is az utcán kell várakozniuk, amíg felszabadul egy ügyintéző – szerencsénkre a szerviz előtt éppen nem kellett várakozni.
Az ügyintéző asztalára ugyanakkor plexilapot szereltek, amely elbarikádozza őt az ügyfelektől, és a bevitt, hibás beltéri egységhez sem nyúlt hozzá – azt egy előre odakészített dobozba kellett helyezni.
Mivel a szerviz Nagyvárad Rogériusz negyedében található, ellátogattunk a közeli Rogériuszi piacra is. Ott a szokásosnál talán kisebb a péntek délutáni nyüzsgés, de az árusok ott vannak, és egy-két kivétellel a boltok sem zártak be. Az árusok egy része gumikesztyűt és szájmaszkot is visel, így próbálva elejét venni a fertőzésnek, és mint megtudtuk, a város piacait naponta többször is fertőtlenítik.
Fotó: Bálint Eszter
Egyébként ugyanezt tapasztaltuk csütörtökön este a nagyváradi Auchan áruházban is: nem hogy sorba kellett volna állni ahhoz, hogy bejusson az ember, de lényegesen kevesebben voltak, mint a korábbi csütörtök estéken. A bejáratoknál itt is fertőtlenítőszer-adagolókat helyeztek el, amelyeket javallott használni.
A polcok árútól megrakottan roskadoztak, egyedül a fertőtlenítő szeres polcot rabolták le – bár felirat tudatta, hogy egy vásárló csak három darabot vásárolhat –, és a tartós élelmiszeres polcok közül azt, amelyen a legolcsóbb rizst kínálták.
Egyébként számos másfajta rizs volt kapható, tehát ha valakinek ez hiányzott a másnapi ebédhez, akkor kedvére válogathatott.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
szóljon hozzá!