Tűz a szerelőműhelyben

Gyergyószentmiklós – Leégett a Cambus Alpina Rt. egyik szerelőcsarnoka. Miközben Gyergyószentmiklós lakossága a gáz bevezetését ünnepelte, leégett a Cambus Alpina Rt. egyik szerelőcsarnoka. A tűzoltóság 800 ezerre, Gavrilã Cristian ügyvezető igazgató 1,2 millió lejre becsüli a veszteséget. A tüzet egy felügyelet nélkül hagyott kazánból kipattanó parázs okozta.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. november 28., 00:002006. november 28., 00:00

„November 24-én este 21 óra 18 perckor riasztottak a gépjárműszerelést és -szervizelést végző Cambus Alpinához, és hajnali 4–5 óra között fejeztük be az oltási, illetve mentési munkálatokat” – nyilatkozta a Krónika kérdésére a mentést irányító Csibi Zsolt tűzoltó törzsőrmester. Hozzátette, a lángok martalékává vált a szerelőcsarnokban lévő Opel Astra, Toyota és BMW személygépkocsi, valamint két motorkerékpár és 500 négyzetméternyi tetőszerkezet. Ezzel szemben az irodaépületet és a csarnok szerszámgépeinek tekintélyes hányadát – mintegy 1,6 millió lej értékben – sikerült megmenteni a pusztulástól.
Ottjártunkkor a cég alkalmazottai az égés nyomainak eltakarításán dolgoztak, illetve az egyik csoport a csarnok valamelyest épségben maradt termében az emelődaruk és egyéb szerszámgépek összeszerelésén munkálkodott. „Óriási a kár, viszont igyekszünk mielőbb talpraállni, és a veszteséget pótolni” – fejtegette Gavrilã, aki azt is hozzáfűzte, hogy reményei szerint jövő héten már újra tudják fogadni az ügyfeleket.
A Cambus Alpina Rt. tartja fenn a gyergyószentmiklósi autóbuszállomást, fő tevékenysége az autójavítás, szervizelés, autóbádogos munka és a festés, valamint sofőriskolát is működtet. A cégnek nem volt biztosítása a szerelőcsarnokra, a keletkezett kár térítése teljes mértékben a tulajdonosokra hárul.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások
2025. június 14., szombat

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát

A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát
2025. június 14., szombat

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató

Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató
2025. június 14., szombat

Florin Piersic „ellopta” a show-t a 24. TIFF megnyitóján, az idei szemle Parajdot támogatja

A katasztrófa sújtotta Parajdot támogatja idén a TIFF, amelynek 24. kiadását ünnepélyesen megnyitották Kolozsváron.

Florin Piersic „ellopta” a show-t a 24. TIFF megnyitóján, az idei szemle Parajdot támogatja