Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. július 22., 15:572010. július 22., 15:57
Nyílt ülést rendezett csütörtökön a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által alapított Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF). Az erdélyi magyarság hatékony politikai érdekképviselete és érdekvédelme elősegítése céljából alapított szervezet két társelnöke, Markó Béla és Tőkés László nem rejtette véka alá, hogy az általuk vezetett RMDSZ és az EMNT bizonyos kérdésekben ma is eltérő álláspontot vall, de szerintük szükség van egy olyan keretre, amelyben lehetségesnek tűnik a közös nevező megtalálása.
Ez egyébként egyelőre várat magára, a két politikus között ugyanis továbbra sincs konszenzus az erdélyi Kulturális Autonómia Tanács leendő hatásköreinek meghatározása kérdésében. Mint arról már beszámoltunk, a KAT megalakítása először azért rekedt meg, mert az EMNT szorgalmazta: világítsák át a testület valamennyi tagját, az RMDSZ azonban ezzel nem ért egyet. Az EMEF legutóbbi ülésén már Tőkésék bírálták hevesen Markóék ama elképzelését, miszerint az autonómiatanács az RMDSZ hatáskörébe tartozna.
Markó Béla és Tőkés László Tusványoson úgy vélekedett: összefogás nélkül a romániai magyarság képtelen lenne szavatolni politikai képviseletét mind Romániában, mind Európában, ezért az RMDSZ-nek és az EMNT-nek a meglévő nézetkülönbségek ellenére is folytatnia kell az együttműködést. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az EMEF-ben ma olyan személyek foglalnak helyet, akik egykor a szövetségben együtt tevékenykedtek. Hangsúlyozta: a magyarságot képviselő különböző szervezetek bizonyos kérdésekben ma is eltérő álláspontot vallanak ugyan, de szükség volt egy olyan keretre, amelyben lehetségesnek tűnik a közös nevező megtalálása.
Markó szerint az RMDSZ és az EMNT stratégiai céljai azonosak, legfeljebb az eszközökben és módszerekben térnek el a vélemények. Elismerte, hogy az EMEF-en belül születtek sikerek, de bizonyos dolgokban nem sikerült előrelépni. A szlovákiai választások kapcsán – amelynek során a Magyar Koalíció Pártja kiesett a parlamentből, ahová bejutott a szlovák–magyar Híd-Most – úgy vélekedett: a pozsonyi megmérettetés tanulsága az erdélyi magyar politikai érdekképviselet számára az, hogy etnikai képviseletként kell eredményeket felmutatnia. Tőkés László kifejtette: az EMEF létrehozásakor látványosabb eredményekre számított, mint amennyit eddig sikerült megvalósítani.
Traian Băsescu román államfő szombaton előadást tart Tusnádfürdőn – közölték csütörtökön a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői. Băsescu elfogadta a tábor szervezőinek meghívását, és Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint Tőkés László EMNT-elnök, az EP alelnöke oldalán beszédet mond a Közép-Európa Európa közepe? című előadáson. Emlékezetes, tavaly nyáron Orbán és Băsescu több ezer ember előtt tartott előadást a tusnádfürdői táborban, amelynek részvevői kifütyülték az államfőt, amikor a területi autonómia kapcsán leszögezte: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. |
„Lemaradtunk a célkitűzéseink mögött, ami részben az RMDSZ kormányra lépésének tulajdonítható” – hangoztatta az Európai Parlament alelnöke, nagy eredménynek tartva, hogy fenntartották a párbeszéd folyamatosságát, bár úgy véli: az RMDSZ-nek a párbeszéd iránti szándéka nem volt őszinte. Szerinte az EMEF eddig felemás, kis eredményeket tud felmutatni, de reméli, hogy a KAT-alakulás halasztásának nem lesz kudarc a vége. „Képtelenség, hogy miközben Magyarországon példátlan választási győzelem és nemzeti összefogás valósult meg, mi ellenkező irányba haladjunk” – jelentette ki Tőkés, hozzátéve, új fejezetet kell nyitni az EMEF működésében, különben kirakatintézménnyé válik.
A bizalom hiányát látja az EMEF legnagyobb problémájának Kelemen Hunor művelődési miniszter is, aki szerint az összefogás erős eszköz kell hogy legyen ama célok követésében, amelyekkel kapcsolatosan nincsenek alapvető viták. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerint az EMEF eddig csekély eredményeket ért el. Úgy vélte, nem volt közös politikai cselekvés, az EMNT elvárta volna, hogy az RMDSZ kikérje a véleményét például a hatalomra lépés vagy a kormány megszorító intézkedéseinek támogatása kapcsán. Szerinte az EMEF kudarcának tekinthető, hogy máig nem jött létre a KAT, a megalakulást pedig az késlelteti, hogy az RMDSZ ezt saját testületként képzelte el, míg az EMNT közös intézményként működtetné.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.