2010. május 28., 10:442010. május 28., 10:44
Édesanyja, Zángár Margit, valamint az édesapa, Szász Árpád egy leírhatatlanul nyomorúságos, fedél nélküli vályogviskóban tengeti napjait további hat gyermekkel. A legnagyobb 14 éves, a legkisebb még nincs egyesztendős.
A házaspár nemrég költözött Mezőcsávásra, a rokonsággal egy udvarba. Domokos Maria jegyző lapunk kérdésére elmondta, a szülők személyazonossági igazolványa hat éve járt le, a gyerekek nem rendelkeznek születési anyakönyvi kivonattal. „Nem adhatunk nekik csávási iratokat, mivel nincs akkora szabad telek azon az amúgy is zsúfolt udvaron, amit az ő életterüknek tekinthetnénk” – fogalmazott a jegyző.
A kis Andor számára végzetesnek bizonyult pünkösd hétfőjén a cigánygyerekek az iskolaudvaron futballoztak, hancúroztak. Az épületben senki nem tartózkodott, a közelben egyetlen felnőtt sem volt. „Sokszor mennek oda, de eddig nem volt semmi baj. Mi nem tudtuk, hogy gödröt ástak az udvaron” – idézte fel az elhunyt kisfiú édesanyja.
A nagymama, Moldovan Manci talán a legbőbeszédűbb az egész családból. Tőle tudjuk, hogy: „A mi családunkból négy gyerek jár abba az iskolába, jól ismerjük az egész környéket. Ki gondolta volna, hogy ott valami baj lehet? Az a hibás, aki estére befedetlenül hagyta a gödröt”. Andor kilencéves testvére, Árpád látta, hogy a kisfiú a vízbe esett labdát próbálta kihúzni, és megcsúszott a gödör sáros oldalán. Árpád azonban nem tudta megtartani. Egy idő után mégis ő húzta ki a kicsit a vízből, de már akkor késő volt. Kijött a mentő, de az orvos sem tudott semmit tenni.
A mezőcsávási iskola igazgatója, Gheorghe Conţiu végtelenül sajnálja, hogy így kellett végződnie a gödörásásnak. Mint felidézte, a futballkapuk előtt a sok eső miatt pocsolya keletkezett, ezt a gödröt töltötték fel a kiásott földdel. „Utólag sajnálom, hogy nem egy keskeny, hosszú árkot ástunk, abba nem eshetett volna bele senki. De hát ilyesmi soha nem történt, ezért nem is aggódtunk” – tette hozzá. Az önkormányzat jegyzője, Domokos Maria egyébként úgy tudja, hogy a gödör deszkákkal be volt fedve, és a deszkákat éppen a roma családok vitték el tüzelőnek, de ezt a hírt az iskolaigazgató nem erősítette meg.
Az elhunyt kisfiú családja azt várja a hatóságoktól, hogy nevezzék meg a felelősöket. Ugyanakkor anyagi segítséget kérnek az önkormányzattól.
„A koporsót 600 lejért vettük, a református pap pedig 1000 lejt kért a sírhelyért és a temetésért” – részletezte a kiadásokat az édesanya, hozzátéve, semmilyen segélyt, ígéretet sem kaptak a polgármesteri hivataltól. Domokos Maria jegyző ezzel szemben kijelentette: kérték a segélyt, de csak 390 lej értékű számlát tudtak felmutatni, így nem részesülhetnek az 500 lejes temetkezési segélyből. Azonban ígéretet tett, ha leadják a számlákat, akkor megkapják a támogatást.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.