Továbbra is nagy az érdeklődés a könnyített honosítás iránt

Egy év elteltével sem csökkent a magyar állampolgárságot kérelmezők száma a magyar konzulátusokon – tudta meg a Krónika. A hosszú sorok és várakozás elkerülése végett továbbra is csak előzetes telefonos vagy személyes bejelentkezéssel és időpont-egyeztetéssel fogadják az ügyfeleket a magyar külképviseleteken. Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztos a Krónika kérdésére kifejtette: az elmúlt egy év során több mint 200 ezer kérelmet nyújtottak be a magyar állampolgárság megszerzésére, az iratok többsége, azaz mintegy 70 százaléka Erdély területéről érkezett.

Forró Gyöngyvér

Kőrössy Andrea

2012. január 25., 08:502012. január 25., 08:50

Wetzel Tamás elmondta, arra vonatkozóan nincsenek adataik, hogy a csíkszeredai és a kolozsvári konzulátusokon, illetve a bukaresti nagykövetségen hány kérelmet adtak le a lakosok, tavaly január óta azonban közel 100 ezren tették le az állampolgársági esküt a romániai képviseleteken.

„Nem csökkent a kérelmezések intenzitása a könnyített honosítási eljárás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, egyértelmű, hogy egyre több lakos szerez tudomást a folyamatról” – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Szilágyi Mátyás főkonzul. Elmondása szerint az illetékesek megpróbálják betartani az előírt négyhónapos határidőt, azonban több esetben is szükség van adatpótlásra, elsősorban az anyaországi hivatalokban. „Igyekszünk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a tájékoztatásra, a kihelyezett konzuli napokkal például leginkább idősebbeknek szeretnénk segíteni, akiknek nincs lehetőségük a kincses városba utazni az eljárás lebonyolítására. Ilyenkor az adott településen átvesszük a kérelmeket, illetve átadjuk a lakcímkártyákat az érintetteknek” – magyarázta Szilágyi Mátyás. Hozzátette: megható élmény a honosítási eljárás lebonyolítása, az eskütételek pedig a száraz hivatalnoki tevékenységgel ellentétben a konzuli szolgálat felemelő pillanatát jelentik.

Változik az igénylők köre

Drávucz Herbert, Magyarország bukaresti konzuljának beszámolója szerint a román fővárosban az elmúlt évhez képest szintén nem csökkent a magyar állampolgárságot igénylők száma. „Jelenleg is több hónapos előjegyzéseink vannak, azok számára, akik most jelentkeznek, márciusra tudunk időpontot ajánlani” – közölte a konzul. Hozzátette: az igénylők köre változott az elmúlt év során, jelenleg azok nyújtják be kérelmüket, akik nehezebben tudták beszerezni a szükséges hivatalos iratokat. Drávucz ugyanakkor két kiemelkedő pillanatot is felidézett a könnyített eljárással kapcsolatban. „Egy 18 éves fiatalember éppen a születésnapján tette le az állampolgársági esküt, az eseményt kisebb ünnepséggel is gazdagítottuk, hiszen felnőttéletét már magyar állampolgárként kezdhette. Ugyanakkor egy hajógépészre is emlékszem, Magyarországon ugyanis nem létezik ez a mesterség tengeri kijárat hiányában” – idézte fel a konzul.

Intenzív év a csíki konzulátuson

Könnyített magyar útlevélszerzés
Több ügyfélpulttal állnak az útlevélkérelmezők rendelkezésére a csíkszeredai főkonzulátuson, ahol jelentősen növekedett az úti okmányt igénylők száma. Továbbra is előzetes, telefonon (0366-087-001) egyeztetett időpont alapján várják az ügyfeleket a konzulátus főépületében, a Petőfi Sándor utca 45. szám alatt. Zsigmond Barna Pál főkonzul hangsúlyozta, egyes híresztelésekkel ellentétben, az útlevélkérelem benyújtásához érvényes személyi igazolványra (magyar vagy román), illetve a honosítási okiratra van szükség, a kérelem elfogadásának nem feltétele a lakcímkártya, valamint a magyar anyakönyvi kivonat birtoklása. A főkonzul elmondta, akik már kaptak lakcímkártyát és anyakönyvi kivonatot, természetesen magukkal vihetik, azonban az útlevél igénylésének nem feltétele ezek megléte. Az útlevél kérelmezéséhez szükséges a megszabott ellenérték befizetése is, ami a 10 éves útlevélre 66, míg az 5 évesre 45 euróba kerül. Az útlevél díját a csíkszeredai főkonzulátus OTP-nél vezetett eurós bankszámlájára fizethetik be, vagy utalhatják át a kérelmezők munkanapokon 9 és 17 óra között, lehetőség szerint ugyanabban a hónapban, amikor időpontot kaptak a főkonzulátuson a dokumentumok benyújtására.

Intenzív évet zárt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is – tudta meg a Krónika Zsigmond Barna Pál főkonzultól, a legforgalmasabb külképviselet vezetőjétől. „Az elmúlt év végén és január folyamán is azt láttuk, hogy az érdeklődés töretlen, nagyon nagy számban jelentkeznek hozzánk időpontfoglalás érdekében. Ki lehet jelenteni, hogy összevetve nálunk sem csökkent az érdeklődés” – szögezte le a diplomata. A könnyített honosítási eljárás iránt érdeklődők közül többen nem nyújtották be kérelmüket a törvény életbelépésekor, 2011 elején, azért, hogy ne kelljen fél évet várniuk a dokumentumok megérkezésére, illetve az eskütételre. Sokan azonban most is azt tapasztalják, hogy átlagosan 5-6 hónapnak kell eltelnie addig, amíg kezükbe kaphatják a honosítási okiratot. Zsigmond Barna Pál főkonzul erre válaszolva kifejtette, azért telik továbbra is ennyi időbe az ügyintézés, mert nagyon sok közigazgatási szerv működik együtt a kérelmek feldolgozásában, illetve a döntés meghozatalában. „Csíkszeredából fel kell küldeni ezeket az iratcsomókat Budapestre, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, ezt követően átkerülnek az illetékes minisztériumba, majd a köztársasági elnökhöz, aki aláírja a kérelmeket, és ezután a dokumentumoknak vissza kell érkezniük Csíkszeredába” – magyarázta a főkonzul, hozzátéve, ez az ügymenet hozzávetőlegesen hat hónapot vesz igénybe, bár nagyon sokan már 3-4 hónap után értesítést kapnak az eskütétel időpontjára vonatkozóan. „Azt gondolom, hogy a magyar közigazgatásnak példátlan sikere a honosítás, hiszen ha összevetjük a számokat – a 2010-es évben összesen 5000 kérelem volt, a 2011-es esztendőben 200 ezer kérelmet iktattak –, kijelenthetjük, hogy sikerrel oldotta meg a feladatot a magyar közigazgatás. Kétségtelen, hogy van egy várakozási idő, azonban ezeket a kérelmeket alaposan meg kell nézni, majd el kell juttatni a kérelmezők részére” – mutatott rá a csíkszeredai főkonzul.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán