Torzító, hibás adatok – bírálják a szakemberek a népszámlálás lebonyolítását és eredményeit

Hibát hibára halmozott a romániai népszámlálás, ennek ellenére nem lehet eltekinteni az eredményeitől, ami pedig a nyelvi jogokat illeti, az a politikum feladata, hogy elérje: az eddigi 20 százalékos arányt 15 százalékra csökkentsék – hangzott el többek között a szabadelvű vitaestek keretében megszervezett Számmisztika és számháború című kolozsvári fórumon.

Kiss Előd-Gergely

2012. február 10., 08:002012. február 10., 08:00

Magyari Nándor László szociológus, egyetemi oktató az eseményen arról beszélt, hogy a népszámlálás nyilvánosságra hozott, ám egyelőre nem végleges adataiban vannak olyan torzítások és hibák is, amelyeket nem lehetett kiszűrni, de szerinte rengeteg olyan hiba is akad, amit el lehetett volna kerülni, ha jobban előkészítik a folyamatot, ha odafigyelnek, vagy ha az állam egyáltalán kíváncsi lett volna arra, hogy milyen demográfiai folyamatok játszódtak le az elmúlt tíz évben.

Ami a magyarok létszámbeli fogyását illeti, a szociológus kifejtette: nem hiszi, hogy nagyon tragikusan kellene fogadni az előzetes adatokat. Mint részletezte, ami történt, előre látható volt, a negatív természetes szaporulat és az asszimiláció csak ezt hozhatta. Ugyanakkor szerinte amit a népszámlás egyáltalán nem mutatott ki, az az, hogy mi történt a roma lakossággal, a nyilvánosságra került adatok  ugyanis meglátásában nagyon alulértékelik arányukat.

„Sokkal okosabbak nem lettünk, sok pénzt, sok energiát elhasználtunk a kampányra, a kivitelezésre, és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy az egész nyilvántartási és statisztikai rendszert meg kell reformálni, mivel ez nem történt meg az elmúlt 22 évben. A hibák jó része abból származik, hogy politikai kinevezettek és nem szakértők végzik a nyilvántartást nagyon rossz rendszerben. Bizonyos politikai érdekeket és elvárásokat a statisztikai pontosság és megbízhatóság ellenében is megpróbáltak, és továbbra is megpróbálnak érvényesíteni” – öszszegzett Magyari Nándor László.

Székely István politológus, A magyar kisebbség főszerkesztője ugyanakkor úgy vélte, a népszámlálási adatok minden pontatlansága és viszonylagossága ellenére ez a legpontosabb eszköz, ami a népesség felméréséhez adott. „Ezek az adatok a pontatlanságukkal együtt nagyon fontosak a jövő szakpolitikai megtervezése szempontjából” – fogalmazott Székely, aki az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának a vezetője volt. Hozzátette: a szórványmagyarság apadását nem lehet kizárólag külföldi emigrálással és az asszimilációval magyarázni, ebben a belső migrációnak is szerepe van. A szakember ugyanakkor ijesztőnek nevezte, hogy gyakorlatilag az ország aktív lakósságának egyharmada eltűnt.

Péter László szociológus, egyetemi oktató eközben arról értekezett, a népszámlálásoknak mindig van hibaküszöbe annak dacára, hogy ez úgynevezett kimerítő kutatás. „A 2011-es cenzus a népszámlálásokhoz mérten nagyobb hibaszázalékkal dolgozott. Ezt a nem megfelelő előkészítés, a nem megfelelő kérdezőbiztosok toborzása, illetve a lekérdezés során felmerült problémáknak nem megfelelő, standardizált megoldása okozta” – fogalmazott a szociológus, aki szerint a menet közbeni szabályváltoztatások szintén ártottak a népszámlálás megbízhatóságának. Péter is úgy vélte, a népszámlálást a hibák ellenére komolyan kell venni.

Amint arról beszámoltunk, míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) múlt csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat