2009. június 05., 10:292009. június 05., 10:29
Az összefogás listájának első helyezettje szerint a magyarság érdekképviseletét felvállaló, mandátumhoz jutó európai parlamenti képviselőknek egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy az erdélyi magyarok autonómiaigényét nemzetközi fórumokon is ismertessék.
„Márton Áron erdélyi püspök és elvbarátai 1946-ban közösen aláírt memorandumukban tárták Észak-Erdély ügyét a II. világháborút lezáró párizsi békekonferencia elé. Akkor, a térségünkre rátelepedő bolsevizmus, illetve Európa végzetes kettészakításának korszakában nemzetközi folyamodványuk eleve kudarcra volt ítélve. Most, több mint 60 esztendő eltelte után, az újraegyesülő Európában szabadon és a siker esélyével követhetjük jeles elődeink példáját és vihetjük Európa elé jogfosztott erdélyi magyarságunk ügyét” – fogalmazott az EP-képviselőjelölt.
Tőkés újra hangsúlyozta: etnikai tisztogatásként is felfogható a román kormány által beindított politikai akció, amelynek során menesztették a közintézmények éléről az előző kormány által kinevezett vezetőket, közöttük a székelyföldi megyék magyar nemzetiségű intézményvezetőit. „Elkeserítő, hogy húsz esztendővel a rendszerváltás után a kormánypártok a kommunista rendszer eszköztárából válogatnak a magyarság elnyomása, diszkriminálása érdekében” – mutatott rá.
Az erdélyi magyarság képviselői fel kell hogy hívják az Európai Unió figyelmét mindezekre a problémákra, hiszen a mi ügyeink nem kizárólag a román állam belügyei, hanem az Unió ügyei is – hangsúlyozta kolozsvári sajtótájékoztatóján a politikus. – Rajtunk, romániai magyarokon múlik, hogy nemzeti felszabadulásunk és közösségi önrendelkezésünk ügyét miként leszünk képesek érvényre juttatni és képviselni az Európai Parlamentben, hogyan tudunk küzdeni az újra feltámadó nacionálkommunizmus, a kisebbségellenes intolerancia, az etnikai diszkrimináció, az emberi méltóságunkban sértő magyarellenesség ellen.
Felhívásban buzdítja az erdélyi magyarságot a Magyar Polgári Párt (MPP) számos területi elnöke, tisztségviselője arra, hogy június 7-én támogassa szavazatával az RMDSZ és az EMNT által létrehozott magyar összefogás listáját. „Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz–MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken Vajdaság autonómiájának lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül – olvasható a többek között az MPP Arad, Kolozs, Máramaros, Maros, Bihar megyei elnöke által aláírt, csütörtökön közzétett nyílt levélben. – Félretéve pártpolitikai szempontjainkat és bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében, úgy gondoljuk: most itt az ideje annak, hogy szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt elmenjünk szavazni. Nem négy pártpolitikust küldünk Európába, az Európai Parlamentbe, hanem négy magyart.” |
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.