Tőkés László egykori püspök azzal vádolja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi vezetőségét, hogy egyoldalú és látványos módon az RMDSZ mellett kötelezi el az egyházat.
2016. május 23., 12:522016. május 23., 12:52
2016. május 23., 15:472016. május 23., 15:47
A KREK volt püspöke minderről abban a rendhagyó, „református anyaszentegyházunk népéhez\" eljuttatott körlevelében beszél, amelyet hétfőn tárt a nyilvánosság elé az európai parlamenti képviselő sajtóirodája. Az ügy előzménye, hogy a KREK elnöksége a múlt héten az egyházközségi elnökségekhez intézett körlevélben utasította vissza Tőkés ama bírálatát, miszerint az 1989-es örökségét megtagadva az egyházkerület „átesett a ló másik oldalára, és az RMDSZ csatlósává, pártegyházzá\" vált.
„Az 1989 előtti időkben Papp László egykori püspök a román nacionálkommunista rezsim jármába kényszerítette egyházát. Mostani utódja csak gazdát cserélt, amikor is a nemzeti egységet kizárólagos pártegységre cserélve fel egyoldalú és látványos módon az egyeduralomra törő RMDSZ mellett kötelezi el féltve szeretett egyházunkat\" – szerepel Tőkés körlevelében. A volt püspök felrója utódjának, Csűry Istvánnak, hogy az egyházkerület és az RMDSZ áprilisi „pártgyűlésén\" a júniusi helyhatósági választásokra nézve szövetséget kötött Kelemen Hunor szövetségi elnökkel „a lehető legnagyobb magyar képviselet elérése\" céljából, kizárva belőle az egyház azon híveit, akik nem az RMDSZ oldalán állnak.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint a KREK jelenlegi vezetősége figyelmen kívül hagyta, hogy az utóbbi választások alkalmával az erdélyi magyarság százezrei vonták meg bizalmukat „a hatalombarát és korrupt RMDSZ-es nomenklatúrától\". „Éppen ezért »a legteljesebb magyar egység megteremtésére« való hivatkozás végképpen hamisan cseng azok szájából, akik rendre minden összefogásra irányuló kezdeményezésünket visszautasították, és éppen ők állnak az egység megvalósulásának útjában\" – állapítja meg Tőkés.
Szerinte Csűry István volt helyetteseként az egyházkerület keresztény-nemzeti irányvonalának elvhű képviselőjeként viselkedett, püspökké válása óta azonban „elvtelen módon azokkal a Bihar megyei RMDSZ-es kiskirályokkal bútorozott össze, akik csak a párt érdekeit szolgáló pénzosztásokban jeleskednek\".
„Azzal a Kiss Sándor–Lakatos Péter–Szabó Ödön–Biró Rozália négyessel, amely a 2000-es évek elején éppen egyházkerületünktől orozta el az eredeti Ady-központ felépítésére a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos fejlesztési támogatást\" – szerepel az EP-képviselő körlevelében. Ebben Tőkés azt is kifogásolja, hogy a „felemás egyházpolitikában\" Csűry István püspök „társelnöke\" nem más, mint Varga Attila volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, akit a volt egyházfő szerint szabálytalanul választottak meg a KREK főgondnokává, és aki a bukaresti alkotmánybíróság tagságának várományosa.
Mint arról beszámoltunk, az egyházkerület jelenlegi és volt vezetője közötti nyilatkozatháborút az váltotta ki, hogy nemrégi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés kijelentette: a KREK szinte már az RMDSZ „pártegyházává\" vált. Erre a múlt héten Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok a lelkipásztori hivataloknak eljuttatott körlevélben visszautasította a bírálatot, leszögezve: az egyházkerület meghirdette az egyenlő távolság elvét, a legteljesebb magyar egység megteremtését szorgalmazta, emellett továbbra sem kívánnak pártoskodni, hanem az arányos közelség elvét hirdetik.
„Megdöbbenéssel olvassuk, hogy »pártegyházként« aposztrofálnak bennünket azok, akiknek egyetlen kívánsága az volt, hogy egyházkerületünk valóban pártegyházként fungáljon, előző püspöke »mértékadó« akarata szerint\" – szerepel a KREk jelenlegi vezetőinek körlevelében.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
szóljon hozzá!