Fotó: Pinti Attila
Az autonómiatörekvések támogatására kérte Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Tusványoson) tartott szombati előadásában Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt.
2022. július 23., 12:222022. július 23., 12:22
2022. július 23., 13:352022. július 23., 13:35
„Köszönettel kérjük a miniszterelnök urat, hogy a továbbiakban az eddiginél is hatékonyabban részesítse támogatásában autonómiatörekvéseinket, tudatában annak, hogy az integráció közösségi jogok és autonómia nélkül az asszimiláció melegágya” – jelentette ki a volt püspök.
Felidézte, hogy az autonómia intézményének kriminalizálása az 1990-es kezdetek óta jellemzője a román politikai életnek. Nyilvánosságra került egykori titkos iratból idézte Ion Iliescu elnököt, aki 1995-ben azt mondta Richard Holbrooke amerikai külügyminiszter-helyettesnek, hogy az autonómiakövetelés jóváhagyása „Románia bantusztánosodásához vezetne”.
Úgy értelmezte, hogy az autonómia igénye miatt kellett politikai fogságot elviselnie Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, és a neki ítélt román állami kitüntetés visszavonását is az autonómiaigény képviselete okán javasolta a kitüntetés becsületbírósága.
„Ezen az ellentmondásos helyzeten csak egységes közakarattal tudnánk változtatni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közvetlen szövetségeseivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és az éppen létrejövő Erdélyi Magyar Szövetséggel egyetemben változatlanul és megalkuvás nélkül folytatja küzdelmét az RMDSZ programjában is megfogalmazott többszintű erdélyi autonómiáért” – jelentette ki. Hozzátette: azon lesznek, hogy a román kormányban lévő RMDSZ helyzeti előnyét kihasználva új lendületet adjanak a román parlament jóváhagyását igénylő autonómiaügynek.
Felidézte: Hunyadi János 1456-ban július 22-én állította meg Nándorfehérvárnál a török előrenyomulást, és győzelme emlékét őrzi egész Európában a déli harangszó.
„Az elnémuló harangok korában Európa hatalmasságainak a szolidaritására aligha lehet számítani” – állapította meg. Úgy vélte: a határőrizet több évszázados feladata után a székelységre ma az országhatárokat meghaladó magyar nemzeti közösség földrajzi és nyelvi határainak a védelme hárul.
Tőkés László – aki áprilisban töltötte hetvenedik évét – a tusványosi nagyszínpadon vette át Németh Zsolttól, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökétől azt a meglepetéskönyvet, amelyet a születésnapjára számára állított össze az írásaiból és a kortársai írásaiból a Pro Minoritate Alapítvány. Németh Zsolt egykori mentorát, a kovásznai Fábián Ernő filozófust idézve jelentette ki: „Tőkés László nem az az ember, akinek igaza van, hanem az, akinek igaza lesz”.
Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.
Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.
szóljon hozzá!