Fotó: Beliczay László
Háláját fejezte ki Tőkés László a temesváriaknak a romániai kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom kezdetének 33. évfordulóján tartott temesvári sajtótájékoztatón, hogy amikor hívta őket, összegyűltek körülötte, és azért is, hogy amikor a biztonságukat féltve elküldte őket, ott maradtak.
2022. december 15., 19:332022. december 15., 19:33
2022. december 16., 07:192022. december 16., 07:19
A lelkész azokra a vádakra reagált, amelyek szerint nem vállalta a felkelés szellemét 1989. december 16-án, hiszen többször is hazaküldte a református parókia előtt tüntető tömeget.
Elmondta: nagy elégtétel volt számára látni a szolidaritástüntetést, amely a személye és a temesvári református gyülekezet mellett kialakult. Ugyanakkor felelősséget is érzett az összegyűlt emberekért, nem szerette volna bajba sodorni őket, féltette az életüket, a biztonságukat. Ott állt előtte Újvárossy Ernő munkatársának példája, aki máig tisztázatlan körülmények között tűnt el 1989 szeptemberében, majd a holttestét két nappal később egy Temesvár melletti erdőben találták meg.
„A felelősség az én vállamon volt, hiszen én hívtam ide a híveimet. (.) Ennek a felelősségnek a tudatában, látván, hogy nem tudom már ellenőrizni a tömegnek a megnyilvánulásait, kértem, hogy menjenek haza” – jelentette ki.
Úgy vélte azonban hogy „Isten akarata teljesült” abban is, hogy az emberek nem hallgattak rá, és nem mentek haza.
– jelentette ki Tőkés László.
Romániában 1989. december 15-én indult a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés, amely december 16-án Ceaușescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A kommunista hatóságok december 17-én a népbe lövettek, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre. Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor hatalma 22-én dőlt meg.
A rendszerváltás évfordulója nem számít hivatalos ünnepnek Romániában. Temesváron december 16. és 20. között, Bukarestben december 21-22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!