2010. május 20., 09:162010. május 20., 09:16
Az önkormányzat már az elmúlt évben eldöntötte, hogy kölcsönt vesz fel az Európai Fejlesztési Banktól (EBRD). A pénzintézet több mint féléves egyeztetés után hagyta jóvá a hitelt, a kölcsön három év alatt hívható le és tíz év alatt kell visszafizetni. A pénzből a város több utcáját és járdáját korszerűsítik, felújítják a közvilágítást, átjárhatóvá teszik a belváros jelenleg kihasználatlan belső magját.
Az első tárgyalásokhoz képest, a szerződésben szereplő több utcát a város időközben önerőből korszerűsített, ezeket kivették a dokumentációból, és helyettük betették a belvárosi járdák teljes felújítását. Elkészült a közvilágítás felújításának műszaki és gazdasági dokumentációja is. Erre a célra a felhasznált energiatakarékos lámpák típusának függvényében 1,8 vagy 2,4 millió eurót költenek a kölcsönből.
Több mint húsz utcában újítják fel a közvilágítást, olyan utcákban is bevezetik, ahol eddig nem volt, a huzalokat a föld alá rejtik, az új esztétikus lámpaoszlopok a város, és nem a villanyvállalat tulajdonába kerülnek, és az energiafogyasztás 20 százalékkal csökken. Bálint József alpolgármester, az MPP frakcióvezetője szerint válságban nem indokolt kétmillió eurót elkölteni a közvilágításra.
„A lámpaoszlopokat rég megeszi a rozsda, és az unokáink még mindig törlesztik a kölcsönt” – vélte Bálint. A polgári frakció a hitel felvétele ellen szavazott, kifogásolva, hogy eladósodik a város. Antal Árpád polgármester elmondta, a kölcsönt tíz év alatt fizetik vissza, és a város eladósodottsága 20 százalékos, holott 60 lehetne. A határozatot a pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia, hogy idén le lehessen hívni a hitel első részletét.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.