Képünk illusztráció
Fotó: Kolozs megyei prefektúra
Három megye összesen tizenkét településén rendeltek el csütörtöktől vesztegzárat a hatóságok – a megyei katasztrófavédelmi bizottságok által kért karanténról szóló rendeletet szerda este írta alá Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár.
2020. november 05., 08:002020. november 05., 08:00
2020. november 05., 12:082020. november 05., 12:08
A stratégiai kommunikációs törzs bejelentése értelmében november 5-étől, csütörtöktől
Nem kellett volna megvárni a helyi szintű karantén elrendelésével, hogy ilyen magas legyen a fertőzöttek aránya Szilágy megyében – nyilatkozta csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a megye három városában elrendelt vesztegzár kapcsán.
Szerdán különben Temes megyében is meghaladta az 5 ezreléket a fertőzöttségi ráta, amivel a bánsági megye is csatlakozott Kolozs és Szilágy megyéhez, ahol már korábban meghaladta az ötöt az ezer lakosra jutó fertőzöttek száma.
Kolozs megyében szerdán 5,08 ezrelékről 5,04 ezrelékre csökkent, Szilágy megyében viszont 5,2 ezrelékről 5,5 ezrelékre nőtt a fertőzöttségi ráta. További két héttel meghosszabbították ugyanakkor a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt október 24-én foganatosított vesztegzárat Kolozs megye két, túlnyomó többségében magyarok lakta településén, Széken és Tordaszentlászlón. Mircea Abrudean prefektus közölte, a két községközpontban csökkent ugyan a fertőzöttségi ráta – a 2459 lakosú Széken jelenleg 13,08, az 1071 lakosú Tordaszentlászlón 5,33 fertőzött jut ezer lakosra –, ám továbbra is indokolt a karantén.
Kilenc Temes megyei települést helyeznének vesztegzár alá a hatóságok a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A megyei katasztrófavédelmi hatóság várhatóan a szerdai nap folyamán dönt a témában.
A vesztegzár előírásai szerint tilos előadásokat, filmvetítéseket, magánjellegű rendezvényeket tartani, be kell zárni a vendéglőket, kocsmákat, panziókat. A vallási ceremóniák csak szabad téren és legfeljebb húsz személy részvételével tarthatók meg. A településeken csak online formában folyhat az oktatás az iskolákban, és az utcákon is védőmaszkot kellett viselni. A korlátozások nem érintik az áruforgalmat, az átutazóforgalomnak viszont nem szabad megállni a településeken.
Karantént vezetnek be csütörtöktől Szamosújváron – jelentette be online sajtótájékoztatóján Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektus. Kolozs megye számos településén továbbra is felívelőben a járványgörbe.
A vesztegzár alá vont helységek lakói csak indokolt esetben hagyhatják el a települést. Megengedett a kilépés és visszatérés, ha más településen van a munkahelyük, a diákok pedig más településen tanulnak, és ezt a munkáltatójuk vagy az iskolájuk igazolja. Mezőgazdasági munkára vagy terményeiket eladni, időseket, betegeket gondozni, halaszthatatlan orvosi ellátásra vagy családtagjaik temetésére is elmehetnek a két falu lakói, ez esetben azonban írásos nyilatkozatot kell bemutatniuk a falu határában posztoló rendőröknek.
Karantén vár Zilahra, Zsibóra és Szilágycsehre, miután a három Szilágy megyei városban az elmúlt 14 napban a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta ezer lakosra a nyolcat.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!