Terítéken a faluturizmus

A szakemberhiány és a gyenge infrastruktúra hátráltatja a romániai turizmus fejlődését, ugyanakkor a kormány sem népszerűsíti a magyar térségeket – hangzott el a faluturizmusról tartott konferencián.

Kiss Előd-Gergely

2010. május 17., 09:242010. május 17., 09:24

Bár óriási lehetőségek vannak a romániai turizmusban, a szakemberhiány, a gyenge értékesítés és marketing, a hiányos infrastruktúra jelentősen hátráltatja az ágazat fejlődését – hangzott el a szombaton, Kalotaszentkirályon tartott Faluturizmus, kulturális menedzsment című fórumon. A rendezvényen a faluturizmusból élő vállalkozók mellett számos elöljáró, politikus is részt vett. A fórumot Farkas Mária, a Rajka Péter Vállalkozók Szövetségének elnöke moderálta. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja úgy vélte, a romániai turizmus legnagyobb gondja, hogy nincs autópálya, ez jelentős mértékben gátolja az ágazat fejlődését. Ugyanakkor a magyar kistérségeknek nem megfelelő az állami promóciója, tette hozzá. A Kolozsvár márkája körül kialakult csütörtök esti vitára utalva Szilágyi Mátyás kijelentette: téves az a nézet, hogy elavult a népi kultúra, sőt a nyugat-európai turisták számára épp ez jelentheti a vonzerőt, ezért fontos a regionális márkák kialakítása. „Ne kínaiak gyártsák a kalotaszegi termékeket” – fogalmazott a főkonzul.

Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat olyan rendezvényeket finanszírozna, illetve olyan infrastrukturális beruházásokra adna pénzt, amelyek turistacsalogatók. Felhívta a vállalkozók figyelmét arra, hogy az Unió vidékfejlesztési programja keretében lehet pályázni falusi házak felújítására, ehhez mindössze 30 százalékos önrész szükséges. Térségi identitásra volna szükség, amelyet büszkén tudna a közösség vállalni – jelentette ki László Attila, Kolozsvár alpolgármestere. A metropolisövezet kapcsán hozzátette: Kolozsvár nem működhet Kalotaszeg nélkül.

Lőrincz László, a marosvásárhelyi Transzilvánia szálloda igazgatója Húsz év a vendégfogadásban címmel tartott kiselőadást a vendéglátóipar szabályszerűségeiről. Elmondta, igaz ugyan, hogy a romániai turizmusban óriási lehetőségek vannak, de a szakemberhiány miatt az ország versenyképesség szempontjából sereghajtónak számít a közép-kelet-európai térségben. Hozzátette, a válság a falusi turizmus felé irányítja majd a forgalmat.

Wil van Eijden, az udvarhelyszéki Szentábrahámon letelepült holland farmer arról beszélt, hogy bár számtalan minőségi biotermék található a Székelyföldön, a nyersanyag feldolgozása és a termékek értékesítése rendkívül esetleges. Úgy vélte, amennyiben a székelyföldi gazdák nem kezdenek a piacra termelni, és nem értékesítik termékeiket, akkor esély sem nyílik rá, hogy visszacsábítsák a városra költözött fiatalokat, így az elöregedett falvak menthetetlenül halálra vannak ítélve.

Vincze Kecskés István, a Kalotaszegi Vendégfogadók Egyesületének elnöke elmondta: Kalotaszentkirályon 45 család rendelkezik turisztikai engedéllyel. Összesen 300 vendégnek tudnak szállást nyújtani, tavaly tíz és félezer vendégéjszakát jegyeztek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés