Tanulniuk kell a lakótársulások gondnokainak

Tanulniuk kell a lakótársulások gondnokainak

Fotó: Veres Nándor

Képesítési tanfolyamot szervez a lakótársulások ügyintézői számára a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, amely ezzel gyakorlatilag elébe megy a törvénynek.

Bíró Blanka

2017. július 15., 09:392017. július 15., 09:39

A szakképesítés kötelező jellegére vonatkozó törvénytervezetet ugyan a parlamentnek csak az egyik háza fogadta el egyelőre, Kelemen Tibor, az ügynökség igazgatója viszont valószínűnek tartja, hogy megszavazzák, az oktatási minisztérium ugyanis már jóváhagyta a képzések tananyagát.

Erre alapozva szerveznek 80 órás tanfolyamot a Maros megyei felnőttképző központtal partnerségben, az érdeklődők már be is iratkozhatnak.

A pályázóknak legalább középfokú végzettséggel kell rendelkezniük. Kelemen rámutatott: a gondnokok eddig is rendelkeztek szakmai tanúsítvánnyal, ám kötelesek tovább képezni magukat, például el kell sajátítaniuk a közbeszerzések módszertanát.

Akik a törvény hatályba lépése után nem rendelkeznek bizonylattal, 5–10 ezer lejes bírságra számíthatnak.

Az ügyintézői munkának számos hátulütője van, a lakosok például gyakran arra gyanakszanak, hogy a gondnokok becsapják őket. Sepsiszentgyörgyön idén májusban hivatali visszaélés, csalás és csalárd ügykezelés gyanújával indított a rendőrség bűnügyi kivizsgálást egy ügyintéző ellen, aki 61 ezer lejes kárt okozott.

Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser elmondta:

a városházára is sok feljelentés fut be, sőt a lakók egy része közvetlenül a rendőrséghez fordul,

ám a panaszok elenyésző hányada bizonyul megalapozottnak. Kozsokár Attila, a közüzemek aligazgatója arra hívta fel a figyelmet: ha csepegnek a csapok, szivárog valahol a víz, a fővezetéken nagyobb fogyasztást mérnek, az ügyintézőnek ezt el kell osztania.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében
2024. április 04., csütörtök

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is

Véglegesítette az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa csütörtöki ülésén.

Feltöltötte EP-jelöltlistáját az RMDSZ, nevesítette jelöltjét az MPE is
2024. április 04., csütörtök

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság csütörtökön megerősítette, hogy norovírusgóc alakult ki a temesvári C.D. Loga főgimnáziumban.

Megvan, mi okozhatta a tömeges fertőzést a temesvári iskolában, 14 diákot még kórházban ápolnak