2012. február 07., 08:342012. február 07., 08:34
Ennek egyik fő napirendi pontja az a tájékoztatási kampány volt, amelynek során az RMDSZ arra biztatja a magyar szülőket, hogy magyar iskolába vagy magyar osztályba írassák gyermekeiket. „Sok szülő azért választ gyereke számára román iskolát, mert úgy gondolja, a magyar iskola valamilyen többletköltséget jelent, például az utaztatás miatt. Hangsúlyozzuk: a magyar iskola nem költségesebb, de tudni kell, hogy az esetleges többletkiadásokat a rászorulók számos támogatási forrásból fedezhetik. Ezt szeretnénk tudatosítani a magyar szülőkben” – hangsúlyozta Magyari Tivadar. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nyelvű oktatást, a magyar iskolákat a magyar állam, az erdélyi civil szervezetek is jelentősen támogatják ösztöndíjakkal, anyanyelvi versenyekkel és táborokkal.
A főtitkárhelyettes külön kiemelte azt az anyagi támogatást, amelyet az RMDSZ a Communitas Alapítvány révén évek óta a magyar iskolákra, a magyar nyelvű oktatásra, különösképpen a szórványoktatásra fordít. „A szórványtelepülésekről ingázó diákok utazási, kollégiumi költségeit, a tanárok ingázását, de a különböző diáktanácsok működését, tantárgyversenyek megszervezését a szövetség közel 3 millió lejjel támogatta az elmúlt években” – mutatott rá Magyari.
Elmondta azt is, az RMDSZ évek óta figyelmet fordít a minőségi magyar nyelvű tankönyvek megírására, kiadására. „2002 óta több mint 200 ezer lejjel segítettük elő különböző szakterületek hiánypótló tankönyveinek megjelentetését: magyar nyelv és irodalom, matematika, földrajz, történelem, informatika és számos más profilú tankönyv látott napvilágot a szövetség nyújtotta anyagi támogatás eredményeként” – ecsetelte a főtitkárhelyettes. Hozzátette, az RMDSZ továbbra is hangsúlyt fektet erre a kérdésre, ezeket a támogatásokat az elkövetkező időszakban, években is folyósítani, lehetőségeihez mérten növelni fogja, hiszen elsődleges célja az, hogy a magyar gyerekek magyar nyelvű iskolába, osztályba járjanak, és ez semmilyen téren ne jelentsen minőségi visszalépést vagy anyagi megterhelést.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.