Mint elmondta, ő már több mint 15 éve barlangi mentő, és 35 éve foglalkozik barlangászattal, az egyetlen kolozsvári amatőr barlangászkör elnöke is. A képzésen szakmai konferenciát is tartottak, valamint az egyes európai országokban alkalmazott mentési technikák összehangolásáról is egyeztetett az összesen 120 barlangi mentő, akik Magyarországról, Romániából, Szerbiából, Lengyelországból, Szlovákiából, Nagy-Britanniából, Németországból, Törökországból és az Egyesült Államokból érkeztek Aggtelekre.

A találkozón

„Közös vezérkar alatt, de külön működik a barlangi mentők és a hegyimentők csapata.

„Egyébként megtörténik, hogy menet közben változik a mentési terv, hiszen amikor a mentő odaér a bajba jutotthoz, a sérülthöz, akkor derülnek ki fontos információk. A mentőcsapat elindul, lehetőség szerint felméri a helyzetet, utánuk mennek az orvosok, akik előkészítik a pácienst a szállításhoz, ezután jönnek a nagyobb létszámú szállító csapatok és szerelőcsapatok” – ecsetelte Csis Ferenc, aki több, veszélyesnek mondható mentésben vett részt Hunyad, Kolozs, Fehér, Bihar megyében. Sajnos az is megtörtént több mint 20 éve, hogy egy elhunyt barátjukat kellett kihozniuk a barlangból. Arra is rámutatott, általában jóval kevesebb a barlangi, mint a hegyi baleset. „A barlangi mentéshez sok emberre van szükség, példa erre a már említett törökországi eset, amikor ezer méteres mélységből kellett menteni. A hegyimentés esetében ezer méterről lehozni egy embert sokkal egyszerűbb. Egyébként az ember minden barlangban bajba kerülhet, főleg, ha nincs kellőképpen felkészülve, felszerelve” – mondta Csis Ferenc.

Mint sorolta, többek közt szükség van megfelelő világításra, csizmára, ruhára és főleg tájékozódásra, ha az ember olyan barlangba megy, ahol óriási járatrendszerek vannak:

Csis Ferencet arról is kérdeztük, hogy mi az, amire a legjobban oda kell figyelni egy barlangban, és mi az, ami a legnagyobb eséllyel veszélybe sodorhatja az embert. „Hát ha valaki felkészületlenül, tájékozatlanul megy be egy barlangba, az veszélyes lehet, hiszen könnyen eltévedhet. Viszont akik elszánják magukat a barlangászatra, azok általában beiratkoznak egy barlangászkörbe, ott előkészítést kapnak, és gyakorlott kollégák vezetésével ismerkednek meg ezzel a különleges, sokszor nehezen megközelíthető világgal. Jó pár éve ez a gyakorlat már, régebben, az 1990-es évek elején még gyakran megtörtént, hogy felkészítő nélkül barlangásztak emberek. A legtöbb nagy barlangban olyanok a járatok, hogy könnyen el lehet tévedni, ilyen a Hargita megyei Almási-barlang is” – mondta a barlangi mentő.

Különben minden barlangnak létezik valamiféle térképe, viszont azok a barlangok, ahol víz van, változhatnak, ilyen helyeken omlás is történhet.

Ahhoz, hogy barlangi mentő lehessen valaki, el kell végezni a kötelező képzéseket, az illető elismervényt kap, hiszen ameddig nem végzi el a különböző iskolákat, addig nem mehet barlangi mentőnek, mert nagyon komplex ez a feladat: sokat kell tanulni és főleg gyakorolni. „Hiába tanulja meg az ember, ha mondjuk három-négy évig nem csinálja, mindent elfelejt. Ezért szoktunk évente minimum kétszer-háromszor gyakorlatokra járni” – mutatott rá Csis Ferenc.

Csis Ferenc kérdésünkre azt is elmondta, hogy a kolozsvári barlangászkörnek körülbelül 30 aktív tagja van, 40-en fizetik a tagsági díjat, és mindenki lehetőségei szerint gyakorol: nagyjából az aktív harminc ember közül szoktak tízen-húszan együtt túrázni. Évente nagy táborokat is tartanak, ekkor minimum 50, de olykor száz barlangász is összegyűl. Fő kutatóterepük a Királyerdő, meg a Fehér kövek (a Vigyázó-hegység lábánál, és a havasrekettyei vízesés fölött található mészkő-sziklák) nemzeti park.