Szociális segély szavazatért: köztisztviselőket vettek őrizetbe a Brassó és Kovászna megyei házkutatások nyomán

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

A Brassó megyei ügyészek a keddi házkutatások nyomán őrizetbe vettek két ágostonfalvi köztisztviselőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul nyújtottak szociális segélyt. A pénzt a költségvetésből nyújtották, holott a kedvezményezettek nem teljesítették az igénybevétel feltételeit, cserébe pedig arra kérték őket, hogy a tavalyi helyhatósági választásokon egy adott módon szavazzanak.

Krónika

2025. január 22., 12:282025. január 22., 12:28

A Brassó megyei ügyészség tájékoztatása szerint

a letartóztatási parancsokat többórás meghallgatás után adták ki.

A nyomozás hivatallal összeférhetetlen műveletek, sikkasztás, hivatalos iratok hamisítása és okirat-hamisítás bűncselekményekre vonatkozik.

Igazságszolgáltatási források kedden a News.ro hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, hogy a Brassó megyei Ágostonfalva polgármesteri hivatalának tisztviselőit azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul nyújtottak szociális segélyt az állami költségvetésből.

Konkrétan a városháza pénzt nyújtott egyes helyieknek szociális segélyek formájában, az összegeket pedig a törvényi előírások betartása nélkül ítélték oda. Az idézett források szerint

a pénzt „a tavalyi helyhatósági választásokkal összefüggésben” adták, és a közpénzért cserébe a kedvezményezettek egy adott jelöltre szavaztak.

Mint ismeretes, kedd reggel hetvenegy házkutatás zajlott Brassó és Kovászna megyei köztisztviselőknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megkárosították az állami költségvetést és kárt okoztak azoknak a közintézményeknek, ahol dolgoznak.

korábban írtuk

Brassó és Kovászna megyei köztisztviselőknél zajlik házkutatás
Brassó és Kovászna megyei köztisztviselőknél zajlik házkutatás

Hetvenegy házkutatás zajlik Brassó és Kovászna megyei köztisztviselőknél – közölte kedden az országos rendőrség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

Eloltották a tűzoltók a Maroshévíz határában égő tarlótüzet

Eloltották a tűzoltók a Maroshévíz határában égő tarlótüzet – tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Eloltották a tűzoltók a Maroshévíz határában égő tarlótüzet
2025. április 19., szombat

Életet mentett a családjához hazautazó Fehér megyei rendőr

Szászsebesről a Fehér megyei Mogos faluba nagyszombaton hazautazó rendőr egy felborult kocsiból mentett ki egy idős férfit, aki a gyors beavatkozásnak köszönheti, hogy életben maradt.

Életet mentett a családjához hazautazó Fehér megyei rendőr
2025. április 19., szombat

Elmaradt a húsvéti roham: üres szálláshelyek, leárazások, zárva tartó panziók Erdély-szerte

Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.

Elmaradt a húsvéti roham: üres szálláshelyek, leárazások, zárva tartó panziók Erdély-szerte
2025. április 19., szombat

Lángra kapott, húsz hektáron ég a száraz növényzet Maroshévízen

Ég a száraz növényzet a Maroshévíz határában levő egyik dombon – tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Lángra kapott, húsz hektáron ég a száraz növényzet Maroshévízen
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk