Szociális felkarolás Kolozsváron: ingyenes fogászati ellátás, segítség a mélyszegénységben élőknek

szociális program

Már igényelhető az ingyenes fogászati ellátás Kolozsváron

Fotó: Orbán Orsolya

Ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek többek között nyugdíjasok, fogyatékkal élők, jövedelem nélküli vagy kis jövedelmű személyek Kolozsváron. A szociális programban való részvétel feltételeiről Oláh Emese alpolgármester beszélt a Krónikának. A kincses városi elöljáró ismertette a gyerekek családtól való elszakításának megakadályozását célzó kezdeményezést is, valamint a hajléktalanszállók helyzetét.

Bede Laura

2025. február 19., 14:022025. február 19., 14:02

Folytatódik a szociális fogászati program Kolozsváron, a korábbi évek tapasztalata alapján évente körülbelül 200 személy igényli a szakorvosi ellátást – mondta a Krónika megkeresésére Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere rámutatott, a hétfői tanácsülésen elfogadták azt a határozatot, amely értelmében megújították az önkormányzat által működtetett Szociális és Egészségügyi Igazgatóság és a Iuliu Hațieganu Orvostudomány és Gyógyszerészeti Egyetem, illetve a Kolozs Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház közti partnerséget.

Mint kifejtette, a program lényege, hogy minden fogyóanyagot az önkormányzat szolgáltat, az egyetem és a kórház pedig biztosítja a szakorvosi ellátást.

„Itt fontos megjegyezni, hogy alapellátást lehet igényelni, és a kedvezményezettek már be is nyújthatják a kérvényeket. A program pénzügyi keretét valószínűleg akkor határozzuk meg, amikor elfogadjuk a költségvetést, de az eddigi évek tapasztalata alapján körülbelül 200 személy szokta igényelni és megkapni a támogatást” – magyarázta a 2017 óta működő programról az elöljáró.

szociális program Galéria

A kedvezményezettek alapellátásban részesülnek

Fotó: Orbán Orsolya

A kedvezményezettek kapcsán elmondta, ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek azok a

  • nyugdíjasok, akiknek havi összjövedelme nem haladja meg az 1800 lejt,
  • fokozott és súlyos fogyatékossággal élő személyek, munkanélküliek, akiknek segélye nem haladja meg a 700 lejt,
  • a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság nyilvántartásában szereplő, jövedelem nélküli vagy kis jövedelmű személyek, akik szociális segélyben, családtámogatásban, illetve szociális étkezdei ellátásban részesülnek.

Az érdeklődők az igazgatóság honlapjáról tölthetik le a kitöltendő formanyomtatványt, ugyanitt szerepel a szükséges iratok listája is: személyi igazolvány, nyugdíjkupon/bankszámlakivonat, a fogyatékosságot igazoló bizonyítvány, munkanélküliséget igazoló okirat.

szociális program Galéria

A PREVENT szociális program a mélyszegénységben családokat, gyerekek karolja fel

Fotó: Facebook/Fundatia Altart‎

Oláh Emese a PREVENT elnevezésű programról is beszélt lapunknak, melyhez Kolozsvár, és ezzel együtt a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság is kapcsolódik. A több európai uniós tagországban már nagyon régóta működő kezdeményezés célja a gyerekek családtól való elszakításának megakadályozása.

Idézet
Kolozsváron mintegy 300 családnak, gyereknek szeretnénk segíteni.

Ezek a gyerekek általában mélyszegénységben, nagyon rossz körülmények között élnek, és a lényege ennek a programnak, hogy nemcsak a gyerek jogaival foglalkozunk, hanem az egész családra próbálunk összepontosítani. Így teljesen integrált szociális szolgáltatásokat biztosítunk,

pszichológiai tanácsadást a szülőknek, nagyobb gyerekeknek, testvéreknek és mindamellett az iskolai közegre, tanulásra is odafigyelünk.

Igény szerint pedig a szociális integrációban is segíteni tudunk ezeknek a családoknak” – részletezte az alpolgármester. A program gyakorlatban való megvalósulása kapcsán elmondta, nem egy adott helyszínen lehet majd igénybe venni a szolgálgatásokat, hanem a szociális igazgatóság munkatársai igény szerint látogatják meg az érintett családokat.

szociális program Galéria

A hajléktalanszállók több mint száz rászorulónak nyújthatnak menedéket a hidegben

Fotó: Haáz Vince

A tartós hideg időjárás apropóján azt is megkérdeztük a kincses város alpolgármesterétől, hogy milyen támogatást nyújt az önkormányzat a hajléktalanoknak. Oláh Emese emlékeztetett, hogy

Kolozsváron a Kajántói (Oașului) út 298. és a Szigligeti (Dragoș Vodă) utca 36-38. szám alatt működő hajléktalanközpontok fogadják a rászorulókat.

A két hajléktalanszálló több mint száz férőhelyes, igény esetén ezek bővíthetőek. A központokban a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság munkatársai gondoskodnak a betérőkről, akik napi két alkalommal meleg ételt is kapnak. Oláh Emese tájékoztatása szerint kedd reggel még 30 szabad hely volt a két szállón, ahová várják a rászorulókat, ugyanakkor ha valaki hajléktalan személyt lát Kolozsváron, a 0264/955-ös vagy a 0264/598784-es telefonszámon értesítheti a helyi rendőrséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét