Szisz kényszerleszállása

„Ha végletekben fogalmazok, karriert is lehetett építeni besúgásból, és belehalni is lehetett. Szisz az utóbbit tette” – összegezte véleményét a nyilvánosságra került adatokról Nagy Mária, aki Szilágyi Domokosnak élete utolsó három és fél évében volt az élettársa. Megjegyezte, maga is aláírta azt az összefoglalót, mely Stefano Bottoni történész kutatásainak az eredményeit összegzi. Ezzel is azt szerette volna jelezni, hogy nem neheztel a kutatóra. Fontosnak tartaná viszont, hogy előkerüljön a teljes dosszié, mely tisztázhatná a beszervezés körülményeit, és amelyben feltételezhető, hogy Szilágyi Domokosról is vannak jelentések. „Amikor tudomást szereztem a dokumentumokról, a legelső kérdésem az volt: mivel kényszeríthették az együttműködésre?” – idézte fel Nagy Mária.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. szeptember 29., 00:002006. szeptember 29., 00:00

Hozzátette, nem bízik abban, hogy pontos válaszokat kapjon a megannyi kérdésre. „Talán semmire nincsenek pontos válaszok. Kirakós játék, mozaikok, találgatások – vonatkoztatott el az egykori élettárs, mielőtt a családi vonatkozásokat kezdte felsorolni. – Én olyan embernek ismertem, aki számára az erkölcs nem üres szó. Református lelkész fia volt, felmenői között anyai ágon ott van az Arany-kortárs Szász Károly, a püspök Szász Domokos. De a hálózatnak megvoltak és megvannak az eszközei, hogy elérjék, amit akarnak. Zaklatott, hajszolt élete volt, szűkös anyagiak között élt, nem volt stabil munkaviszonya. Később elmegyógyintézetbe vonult, sok mindent megtett azért, hogy megbízhatatlannak könyveljék el. Biztosan azért, hogy a besúgásra is alkalmatlan legyen.”

Meggyőződésből?
Sokkal kevésbé elnéző az értékelésben Boros Zoltán, Szilágyi Domokos egykori évfolyamtársa, albérleti lakótársa. „Sajnos, Domokos nemcsak afféle kicsi besúgó, hanem ügynök volt, akit feladatokkal lehetett megbízni” – magyarázta Boros, aki egy televíziós film készítése során találkozott egykori évfolyamtársa jelentéseivel. Az 1956 után öt év börtönre ítélt Tatár (született Péterffy) Irénről készített feleségével, B Nagy Veronikával filmet, amikor a periratokban Balogh Ferenc fedőnéven adott jelentésekkel találkozott. Boros szerint az ítélet gyakorlatilag Szilágyi Domokos és egy másik ügynök jelentésein alapul.
A megdöbbentő tények megingatták a tévés szakemberben a Szilágyi Domokosról korábban kialakult képet. Mint elmondta, újraolvasta az életművet, és arra a felismerésre jutott, hogy Szilágyi Domokos némelyik párthű, úgynevezett vonalas versét meggyőződésből írhatta. Ezek ugyanis sokkal jobban sikerültek, mint a kortárs költők hasonló alkotásai. Glezosz beszéde című versét egyenesen úgy kezdi: „Kém vagyok”. Boros Zoltán nem tartja kizártnak, hogy Szilágyi Domokos nem kényszer hatására, hanem meggyőződésből vállalta az ügynöki tevékenységet. Diákévei alatt néha úgy érezhette, jogában áll ítélkezni azok fölött, akik szembefordulnak a rendszerrel. Boros valószínűnek tartotta, hogy ez okozta későbbi meghasonlását, és ez állhatott az öngyilkossága hátterében is.

Új fényben az életmű
Dávid Gyula irodalomkritikus 1956-ban fiatal egyetemi oktatóként éppen a Szilágyi Domokos évfolyamáért felelt. A kolozsvári megmozdulások nyomán hétévi börtönbüntetésre ítélték, és együtt raboskodott Lakó Elemérrel és Varró Jánossal, akik dossziéiból előkerültek a Balogh Ferenc néven adott jelentések. „Én nem azokat tartom bűnösnek, akik nem tudtak ellenállni a nyomásnak, hanem azokat, akik az egész rendszert működtették – jelentette ki Dávid Gyula. – A forradalom idején megnyilvánult emberek közül sokakat behívtak, mindenkivel próbálkoztak, és volt kinél eredményesen.”
Dávid Gyula úgy vélte, nehéz dolga lesz az irodalomtörténetnek, az irodalomértelmezésnek, tudniillik Szilágyi Domokost az ’56 utáni korszak egyik legtisztább embereként tartották számon. Nemcsak írói, hanem emberi vonatkozásában is. „Tűzbe tettem volna érte a kezem” – vallotta Dávid Gyula. Úgy vélte, Szilágyi Domokos költészetével ugyanaz történhet, ami például a Szabó István filmjeivel, ha immár annak a tudatában nézik ezeket, hogy ismert: 1957-től Szabó Istvánt is beszervezte a politikai rendőrség. „Néhány megfilmesített helyzetben felfedeztem ennek a hatását. Felfedeztem a belső jóvátétel igényét. Biztos vagyok benne, hogy Szisz költészetével is ez történik – magyarázta Dávid Gyula. – Nem tudom, Szilágyi Domokos a pokol milyen bugyrain ment keresztül, de biztosan megszenvedte a történteket. Életműve ettől nem veszít jelentőségéből, csak olyan felhangokat kap, amelyekkel az irodalomtudománynak valamit kezdenie kell.”


Gyanún felül
„Szisz lett volna az utolsó utáni ember, aki akár csak a rémálmomban is eszembe jut ilyen összefüggésben – osztotta meg döbbenetét Szilágyi Júlia irodalomkritikus, a költő egykori évfolyamtársa. – Láttam a bizonyítékokat, és nem vonom már kétségbe a borzasztó tényt, de ezt egyáltalán nem tudom az ő jellemképletébe beilleszteni. Csak egy tragikus kényszerhelyzet okozhatta a botlását. Úgy zsarolták, hogy nemcsak róla volt szó. Õ még 19 évig cipelte ezt a lelki terhet. Az ő betegeskedései, a testi, lelki elesettsége, az öngyilkossága most már egészen más összefüggésbe kerül. Ha megélte volna a ’89-es fordulatot, biztosan feltárta volna a múltját.
Szilágyi Júlia már hozzá is látott az összegyűjtött versek újraolvasásának. Mint megjegyezte, a dokumentumok ismeretében immár magyarázatot talál egyes sejtelmes, rejtelmes benyomásokra. Ezeket ma már úgy értelmezi, mint az elszámolhatatlan közvetlen vagy közvetett bevallását. „Szilágyi Domokos költői hitele nem eshet ennek a tragédiának az áldozatául. Külön kell vizsgálni az erkölcsi botlását és a költészete értékét” – hangsúlyozta meggyőződését Szilágyi Júlia, aki ma már úgy látja, Szisz közvetett módon korábban is vallott verseiben a megpróbáltatásairól. „Az emberi gyengeség, amelyet a történelmi körülmények összefüggésében kell értelmezni, és a költői nagyság nem mond ellent egymásnak, csak egy tragikus összefüggés jön létre ezek között” – jelentette ki Szilágyi Júlia, aki azt is hozzátette, nem tud elfogultságtól mentesen tekinteni Szilágyi Domokos örökségére.


NAPRAFORGÓ(K)

                    P. B.-nak

Egyedül vagyok, mint a sárga
napraforgó szomorúsága,
s mint ki termett szomorúságra,
       szólani szórt igét,
úgy szólom szét, marokra fogva,
fémes búzám – kit sziklafokra,
kit bölcsen termő talajokra –
       talán a sors kivéd.

Mint ki termett szomorúságra,
egyedül vagyok, mint a sárga
napraforgó szomorúsága –
       talán a sors kivéd.
Igéim – vérem szólva szórtam,
nem kérdeztek csak válaszoltam,
ügyetlen én (mindig ki voltam),
       mint olyan, aki vét.

Egyedül vagyok, én, a napra
törő virág, mind magasabbra,
bánatom féloldalra csapva,
akár a sárga sziromsapka,
       s ha majd e földi lét
kivet magából, hogy kiköpve –
kóricáljanak mindörökre
– mert visszatérés nincs a rögre –
       hagyván halott igét.
(1976)

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón
2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület
2025. május 30., péntek

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ

Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ
2025. május 30., péntek

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki
2025. május 30., péntek

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán
2025. május 30., péntek

Parajdi sóbánya: a helyi autonómia hiánya okozta a tragédiát Zakariás Zoltán parlamenti képviselő szerint

,,Bukarestben rontották el, ezért Bukarestnek kell megoldania a parajdi sóbánya tragikus történetét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Zakariás Zoltán Hargita megyei parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke.

Parajdi sóbánya: a helyi autonómia hiánya okozta a tragédiát Zakariás Zoltán parlamenti képviselő szerint