Szili Katalin: a Kárpát-medencei magyarok a nemzet megmaradásának csatáját vívják

magyar nemzet

Az ünneplők koszorúkat helyeztek el Petőfiék szobránál

Fotó: Facebook/Dr. Szili Katalin

Mi, akik a nemzetet szolgáljuk, hiszünk egy békében élő, kultúrájára, nyelvére büszke, identitásában szilárd magyar nemzetben – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Koltón.

MTI

2025. március 16., 16:352025. március 16., 16:35

Az Országgyűlés volt elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Ecsedi Árpád koltói református lelkipásztor meghívására érkezett a Máramaros megyei településre, hogy együtt ünnepeljen az ott élő magyar közösséggel. Felidézte, hogy Petőfi Sándor három alkalommal is ellátogatott a koltói Teleki-kastélyba, így a Szendrey Júliával való házasságkötésüket követő mézesheteket is itt töltötték a kastély urának meghívására. Ez különleges fényt ad a március idusán tartott koltói ünnepségnek – mutatott rá.

Szili Katalin a koltói református templomban mondott ünnepi beszédében arról beszélt, hogy

az 1848 óta eltelt 177 év távlatából is felparázslik a magyar nemzet szabadságvágyából táplálkozó küzdelmeknek a fénye.

A Kárpát-medencei magyarok a nemzet megmaradásának csatáját vívják, és ezekhez a küzdelmekhez merítenek erőt a ’48-as ifjak bátorságából. 1848 jelentősége ugyanis nem csak abban áll, hogy a magyar történelmi múlt része, hanem abban, hogy azóta is erőt ad, és ezzel a magyarok erkölcsi iránytűjévé is vált – húzta alá.

magyar nemzet Galéria

A miniszterelnöki főtanácsadó a koltói református templomban mondott ünnepi beszédében a ’48-as ifjak bátorságát hangsúlyozta

Fotó: Facebook/Dr. Szili Katalin

Rámutatott: a szabadság zászlaját nem 1848 tavaszán emelte fel először a nemzet, de „ez a pillanata a történelmünknek kapocsként fogja össze szabadságküzdelmeinknek Rákóczi szabadságharcától ’56 októberén át napjainkig terjedő időszakát, amikor is szuverenitásunk megőrzéséért küzdünk”. „Ez rajzolja meg annak a szabadságharcos nemzetnek a gerincét, amely mindig is erős tartást adott népünknek” – mutatott rá Szili Katalin.

Kifejtette: 1848 példát is ad abból, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a nemzetnek ki kell állni az igazság védelmében, ki kell állni jogaiért, még akkor is, ha ezt egész Európával szemben kell megtenni.

Idézet
Ki kell állnunk közösségeinkért, önazonosságunk megőrzéséért, a szülőföldön maradás jogáért, szuverenitásunk megőrzéséért.

Minden tehetségünket, akaratunkat és legjobb tudásunkat községeink megőrzésére kell fordítani” – hangsúlyozta, és tiszteletét fejezte ki a koltói és a katalini közösségnek nemzethűségükért.

magyar nemzet Galéria

Szili Katalin szerint ki kell állnunk közösségeinkért, a szülőföldön való maradás jogáért

Fotó: Facebook/Dr. Szili Katalin

Az ünnepségen Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei elnöke is köszöntötte a koltóiakat, valamint magyarországi, partiumi művészek és a helyi kórus fellépése fokozta az ünnepi hangulatot. Az ünneplők koszorúkat helyeztek el a Teleki-kastély parkjában, Petőfiék szobránál és a református temetőben, a ’48-as hősök sírjánál.

korábban írtuk

Szili Katalin Bodolán: csak az tud békét teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért
Szili Katalin Bodolán: csak az tud békét teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért

Csak az tud igazán békét és biztonságot teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken, a Brassó megyei Bodolán rendezett ünnepségen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre