Szent László lovas szobra fogadja már a nagyváradi várba betérőket (Fotók)

Szent László lovas szobra fogadja már a nagyváradi várba betérőket (Fotók)

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Lezárult a Szent László-szobor összeszerelése – immár a lovagkirály fogadja a nagyváradi várba betérőket. Böcskei László megyés püspök és Florin Birta váradi polgármester kedden megkoszorúzta a Deák Árpád szobrászművész mintája alapján elkészült, immár a végleges helyén álló szobrot, az avatás időpontjának kiközlését azonban továbbra is csak későbbre ígérik.

Bálint Eszter

2023. augusztus 29., 13:002023. augusztus 29., 13:00

„Miután a helyi tanács 425/2022.05.26. számú határozata alapján Nagyvárad önkormányzata, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Műemlékvédelmi Alapítvány és a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Előmozdító Egyesület megállapodott abban, hogy együttműködnek a Szent László-szobor a nagyváradi várban történő felállítása érdekében, 2023. augusztus 28-án a Ronde Bosse Art Kft. képviselői befejezték a szobor összeszerelési munkálatait és felhelyezték azt a talapzatra” – tájékoztatott kedden a püspökség.

Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A déli órákban kiposztolt Facebook-bejegyzés tanúsága szerint

Florin Birta, Nagyvárad polgármestere és Böcskei László püspök koszorút helyezett el a szobornál Szent László emlékének tiszteletére.

Ezzel az új emlékmű, amely Deák Árpád elismert művész alkotása, bekerült Nagyvárad turisztikai körforgásába – írták.

Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

 

Azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy az ünnepélyes szoboravatóra mikor kerül sor.

Miután Böcskei László korábban a Krónika kérdésére azt közölte, hogy „a továbbiakban majd még lesz információ”, kedden is mindössze annyit jeleztek, hogy a szobor megáldására a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által szervezett szertartás keretében kerül sor egy később meghirdetett időpontban.

Mint ismeretes, a szoborállítás ötlete még 2017-ben, Szent László szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából született meg. Ugyan a mostani helyválasztás mellett szól, hogy a vár szorosan kapcsolódik Szent László életéhez, a Körös-parti város lakosai 8000 aláírással nyomatékosítva is kérték, hogy a városalapító lovagkirály szobra a korábban az ő nevét viselő főtéren kapjon helyet, ám kérésüket Ilie Bolojan akkori polgármester elutasította.

Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Az 5,3 méter magas szobor Deák Árpád szobrászművész mintája alapján készült el, a bronzöntést Ovidiu Petroman végezte az Arad megyei Zimándújfaluban, az Artcast nevű műhelyben.

A köztéri műalkotás elkészítésének költségeit a római katolikus püspökség vállalta, a talapzat megépítésének költségeit, illetve a szállítás és az elhelyezés kiadásait pedig a nagyváradi városháza állta.

Galéria

Fotó: Facebook/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A várban amúgy Szent László magyar királynak egykor két szobra is állt, a 14. századi álló és lovas szobor a híres kolozsvári Márton és György mesterek munkája volt, akik a prágai Szent György-szobrot is készítették.

korábban írtuk

Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba
Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba

Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba – adta hírül hétfői videós Facebook-posztjában Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézművesház Egyesület vezetője.

korábban írtuk

Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya
Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya

Nagyjából két hétbe telik a nagyváradi várba hétfőn több darabban beszállított Szent László-szobor összeállítása – tájékoztatta kedden a Krónikát közös közleményben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a városháza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget