Fotó: Gönczi Ákos
2009. június 23., 09:372009. június 23., 09:37
Az első masszívabb szennyezés csütörtökön érte a folyót, a második vasárnap, amikor a haltetemek mennyisége nőtt – közölte a Krónikával a Maros Vízügyi Igazgatóság szóvivője, Călin Fokt, aki szerint Marosugra község térségében volt a legnagyobb a halpusztulás. „Későn értesültem erről, mire kiszálltunk a helyszínre, már alig voltak haltetemek a vízen, de szemtanúktól tudom, hogy vasárnap sok lakos kézzel szedegette ki a halakat, köztük több mint félkilósak is voltak” – ecsetelte.
Még nem tudok arról, hogy valaki emiatt megbetegedett volna” – nyilatkozta lapunknak a község polgármestere, Ioan Megheşan. A helyi orvosi rendelőben dolgozó ápolónő, Demeter Raluca szerint még senki nem fordult hozzájuk panaszokkal, de előfordulhat, hogy ezután jelentkeznek, akik ettek a döglött halból.
A Maros Vízügyi Igazgatóság pénteken kivizsgálta az első esetet, és kiderült, hogy a szennyezésért a marosvásárhelyi Aquaserv vízszolgáltató okolható. A folyó Marosvásárhely alatti szakaszán jelentős szerves eredetű szennyeződést találtak. „A halak elhullását az is okozhatta, hogy a szárazság miatt alacsony a vízállás, és a kopoltyújuk iszappal telt meg” – mondta Călin Fokt, aki szerint nem lehet tudni pontosan, mekkora halállomány pusztult el.
Az Aquaserv vezetősége elismerte, hogy csütörtökön szerelési munkálatok miatt került szennyeződés a Marosba. A cég által működtetett maroskeresztúri szennyvíztisztító állomáson az ISPA-program keretében történő fejlesztési munkálatok során a holland SPAANS BABCOCK ALEWIJNSE cég munkatársai hibás tesztmanővert hajtottak végre. A vízügyi igazgatóság egyelőre 35 ezer lej bírság kifizetésére kötelezte az Aquaservet. A megyei állategészségügyi igazgatóság is vizsgálja a csütörtökön és vasárnap elpusztult haltetemeket, az eredmény pár napon belül várható.
„Mi is részt veszünk az ügy kivizsgálásában, de még várjuk a vasárnapi vízminták elemzésének eredményét. Annyit már megállapítottunk, hogy a vasárnapi szennyezés szintén az Aquaserv cég ülepítőállomásától származott” – közölte lapunkkal a Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség újonnan kinevezett igazgatója, Octavian Moldovan. „A felügyelőség egyelőre nem kíván bírságot kiróni a cégre, mivel ugyanazért a vétségért nem szokás duplán büntetni. A Maros Vízügyi Igazgatóság hatáskörébe tartozik a szankcionálás” – tette hozzá az igazgató.
„Igen sajnálatos, ami történt.Tulajdonképpen arról van szó, hogy a holland cég az újraépített szennyvíztisztító rendszer üzembe helyezésekor rávezette a vizet azokra a berendezésekre, amelyekben több ideig állt a víz, és elszíneződött, megváltozott a minősége. Valószínűleg, ha előbb kitisztítják a berendezéseket, és azután helyezik üzembe az új rendszert, akkor nem következett volna be a szennyezés” – nyilatkozta a Krónikának az Aquaserv szennyvíz-szakágazati igazgatója, Bauer Csaba. Az igazgató azt nem tudta megerősíteni, hogy a vasárnapi halpusztulás a csütörtöki hiba következménye lenne, elképzelhetőnek tartja, hogy a folyó alsóbb szakaszára késve érkezett a szennyezés. A bírságot kifizetik, majd behajtják a holland vállalaton, mondta Bauer.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.