2009. december 02., 09:192009. december 02., 09:19
Radu Giurcă kormánybiztos szerint a prefektúra névadó bizottsága nem hagyta jóvá a névváltoztatást, továbbá nem engedélyezik a tér szó megjelenését az utcanévtáblán, mivel az intézmény indoklása szerint az nem minősül közérdekű információnak.
Kereskényi Gábor alpolgármester, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke és Túrós Loránd városi képviselő hétfőn sajtótájékoztató keretében elmondta: felháborítónak tartják, hogy a 21. században, az Európai Unióban még felmerülhetnek hasonló jellegű kérdések. „A törvény összes előírását betartva, szabályos keretek között hoztuk meg a névváltoztatásra vonatkozó határozatot, amelyet nem kívánunk visszavonni, hiszen nem vétettünk” – fogalmazott Kereskényi.
A szatmárnémeti tanács a határozattervezet megvitatása előtt kérte a prefektust, hívja össze a névadó bizottságot és tárgyalják meg a Kálvin tér kérdését. A kormánybiztos mindmáig nem tett eleget ennek a kérésnek, ezért a helyi tanács határozatának egyik záradéka értelmében csak akkor kerülhet sor a névcserére, ha az illetékes bizottság rábólint a változtatásra.
A városvezető szerint még ezen a héten postázzák ellenérveiket a prefektusi hivatalnak, amelyben közlik, nem értenek egyet a kormánybiztosi hivatal kifogásaival. „Semmilyen szín alatt nem vagyunk hajlandóak visszavonni ezt a határozatot. Jó lenne, ha végre nem tekintenék másodrendű állampolgároknak a magyarokat” – szögezte le Kereskényi.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.
Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.
Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.