Szatmár megye: tanács nélkül nincs költségvetés

Nem tudja kifizetni közalkalmazottai bérét a kökényesdi önkormányzat, mivel nem kapott állami támogatáskiegészítést, a helyi bevételi forrásai pedig a közvilágítás kifizetésére sem elegendők. Az ukrán határ mellett lévő partiumi községnek azonban semmilyen anyagi juttatás nem jár az államtól, mivel nem rendelkezik döntéshozó testülettel.

Végh Balázs

2009. június 24., 09:212009. június 24., 09:21

Mint arról már korábban beszámoltunk, a kökényesdin kívül a Szatmár megyei Szaniszló és Kaplony község tanácsát is feloszlatták, mert azok az év elején két hónapig egyáltalán nem tartottak ülést. „Nem volt költségvetésünk, így nem is volt miről tárgyalnunk. Úgy tudtuk, három hónap kihagyás kell a feloszlatáshoz, ám ez időközben kettőre módosult, amiről sem mi, sem a községi jegyző nem tudott” – fogalmazott érdeklődésünkre Mosdóczi Wilhelm, kaplonyi polgármester. A másik két Szatmár megyei település tanácsát is hasonló okok miatt kellett feloszlatni.

Az említett településeknek járó támogatásokat befagyasztották, így nincsen elegendő fedezetük a közvilágításra, és a pedagógusok, valamint a többi községi alkalmazott fizetését sem tudják kiutalni. Simon Leventétől, Kökényesd község polgármesterétől megtudtuk, a termékek utáni áruforgalmi adóból és a személyi jövedelemadóból származó összegeket nem használhatják, mivel döntéshozó testület hiányában nincsen elfogadott költségvetésük.

A bérbe adott földterületek és ingatlanok után befolyó összegek még részleteiben sem tudják fedezni a települések járulékos költségeit. „Ebben a hónapban nem tudtunk alkalmazottainknak fizetni, és úgy látom, ez a huzavona még jó ideig el fog tartani. Sorsunkról az alkotmánybíróságnak kell döntenie” – nyilatkozta lapunknak az elöljáró.

Csehi Árpád megyei tanácselnök egyébként ma Gheorghe Gherghina pénzügyminisztériumi államtitkárral egyeztet az ügyben. Csehi azt reméli, hogy Bukarestben megoldást talál az említett települések pénzügyi helyzetének rendezésére.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol