Szatmár megye: önállósult a román többségű Ráksa

Újra magyar többségű községgé vált Avasújváros, miután a helyi népszavazást követően a szenátus elfogadta a zömében románok lakta Ráksa község megalakulására beterjesztett indítványt.

Végh Balázs

2010. május 03., 08:582010. május 03., 08:58

Amint az államelnök láttamozza a dokumentumot, és megjelenik a Hivatalos Közlönyben, három hónapon belül helyhatósági választásokat írhatnak ki mindkét községben. A településen három évvel ezelőtt szerveztek népszavazást, akkor a ráksaiak többsége az új község megalakulása mellett döntött, a parlament azonban csak most tűzte napirendre a kérdést.

A két települést a kommunizmus idején vonták össze, a különböző pénzforrások felhasználásából adódó állandó konfliktusok miatt azonban mindkét helység képviselete évek óta követelte a különválást. Az avasújvárosiak szerint a különválást az indokolja, hogy a község vezetésében többségben lévő Ráksa eddig elszívta a forrásokat a többi településrésztől, a magyarlakta falvakban szinte semmit sem fejlesztettek az elmúlt években.

Avasújváros községközponthoz további hat másik települést is rendeltek, így olyan közigazgatási egység jött létre, amelyet rendkívül nehéz volt irányítani. Korábban az is felháborodást okozott, hogy Toma Betea PSD-s polgármester a községközpontból Ráksára költöztette a polgármesteri hivatal székházát, mivel az intézmény épülete erősen leromlott állapotba került. Azután a túlnyomórészt magyar lakosságú Avasújváros lakóinak a szomszédos, színromán faluban kellett intézniük hivatalos ügyeiket.

A szétválással az adminisztrációs gondok is megoldódhatnak, és mindkét központ egymástól függetlenül, saját költségvetéssel és hivatallal rendelkezik majd. Ráksán egy új, modern községháza épült az utóbbi években, az új városi hivatal egyelőre egy tömbház földszinti helyiségeiben kap helyet, és a közeljövőben építenek majd egy új ingatlant a leromlott községháza helyett. Az előrehozott helyhatósági választásokig a jelenlegi polgármesternek le kell mondania tisztségéről, Ráksán pedig ideiglenes vezetők fogják ellátni a közképviseletet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során