Sporttelepbővítés Váradon a magánszféra bevonásával

Kétszeresére növelné a várad-őssi sporttelepet az önkormányzat, ehhez keres most befektetőt a magánszférából – jelentette be Ilie Bolojan polgármester. A sportcsarnok szomszédságában fekvő telken jelenleg négy teniszpálya található, ám az elkerített sportbázis és a Sebes-Körös folyó partja között méretes parlagrész terül el, amely a város tulajdonában áll.

Nagy Orsolya

2010. június 17., 10:282010. június 17., 10:28

Az elöljáró bejelentette: a gazos területet rendbe hozzák, megtisztítják, és felajánlják egy magáncégnek, amely négy újabb teniszpályát hozna ott létre. A tenderfüzetet a helyi tanácsnak még el kell fogadnia, de a tervezetet már nyilvánosságra hozták. Egyebek mellett az áll benne, hogy a partnerségi szerződés tíz évre szól. A befektetőnek a pályák kialakítása mellett egy másik kötelezettsége is van: két teniszoktatót kell szerződtetnie, akik a város kisiskolásait tanítanák meg a fehér sportra. A polgármester elképzelései szerint a szervezett teniszedzések pontosan úgy zajlanának, ahogyan a most véget ért tanévben az úszásórák. Mint ismeretes, ősz óta a város iskoláiból szervezett csoportokban, autóbuszokkal szállítják a másodikosokat az olimpiai uszodába, ahol néhány hetes tanfolyamon megtanulhatnak úszni, sőt a hozzáértő edző a legtehetségesebbeket ki is válogathatja közülük, és további gyakorlásra, tanulásra küldheti őket. Az elöljáró azt mondja, mielőtt a teniszprogram megindulna, az elemisták szüleiből álló iskolai bizottságokkal tárgyalnak majd az illetékesek, hogy felmérjék az igényt.

Az órákat, az úszóedzésekhez hasonlóan, részben az önkormányzat finanszírozná, így a szülőknek a piaci árnál jóval kevesebbet kellene fizetniük – az úszás esetében ez fele-fele arányban működik. Az új teniszpályák közül egyet saját céljaira használhat a befektető, kettőnek pedig fedettnek kell lennie, hogy télen is sportolhassanak rajta a váradiak. Bolojan szerint a város lakossága igényeinek megfelelő méretű sporttelepre van szükség, ezért döntött a bővítés mellett. A befektetőnek a szerződés aláírásától számítva egy éven belül kell átadnia a létesítményt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható