Senki sem Superman: erdélyi és partiumi gyerekek kerültek kórházba egy újabb TikTok-kihívás miatt

TikTok

Sok gyerek próbálkozik a TikTok-on terjedő Superman-kihívással

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Aradon három, Besztercén két iskolás gyermek került kórházba, miután részt vettek a TikTokon terjedő úgynevezett Superman-kihívásban.

Krónika

2024. december 04., 15:012024. december 04., 15:01

Az aradi orvosok szerdai közleménye szerint a három 11 és 14 év közötti gyermeket alkartöréssel vitték be kedd este a megyei kórház sürgősségi betegellátó osztályára. Közülük kettőnél műtéti beavatkozásra volt szükség. Mindhárman elismerték, hogy a TikTok közösségimédia-platformon terjedő kihívás teljesítése közben sérültek meg.

Az aradi kórház gyermekortopédiai osztályának vezetője, Adrian Pavel szerint a három gyermek egyszerre került be a kórházba, de más-más településekről származnak.

„Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az országban egyre több helyen jelentenek ehhez hasonló eseteket. Figyeljenek oda a gyermekek online tevékenységére, mert az egészségüket és a biztonságukat veszélyeztetik” – idézte az orvost az Agerpres hírügynökség.

Beszterce-Naszód megyében egyelőre két ilyen sérülésről tudnak, különböző besztercei iskolákban tanuló két 14 éves diák került kórházba a TikTok-kihívás miatt, az egyik alkar-, a másik válltöréssel

Az úgynevezett Superman-kihívás lényege, hogy a gyerekek előre tartott kézzel, a földtől elrugaszkodva vetődnek, társaik pedig kifogják és visszalendítik őket. Sok esetben azonban leejtik a vetődőt, vagy hagyják leesni, rendszerint ilyenkor történnek a sérülések.

korábban írtuk

TikTok, a fiatalok szavazati forradalma? – Pszichológust faggattunk a választást befolyásoló jelenségről
TikTok, a fiatalok szavazati forradalma? – Pszichológust faggattunk a választást befolyásoló jelenségről

A romániai rendszerváltás óta nem volt olyan elnökválasztás, amely ennyire meglepte, sokkolta a nagyközönséget. Călin Georgescu váratlan sikere rengeteg kérdést vetett fel mindenkiben.

korábban írtuk

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna