Semjén Zsolt a következő 400 évhez kívánt sikert a szatmáriaknak a Kölcsey-főgimnázium megújult épületében

Semjén Zsolt a következő 400 évhez kívánt sikert a szatmáriaknak a Kölcsey-főgimnázium megújult épületében

Fotó: Facebook

A következő négyszáz évhez kívánt sikert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületének avatóünnepségén.

MTI

2018. március 14., 13:512018. március 14., 13:51

2018. március 14., 17:212018. március 14., 17:21

A római katolikus egyházi tulajdonban levő iskolaépület felújítását a magyar kormány 700 millió forinttal támogatta. Ünnepi beszédében Semjén Zsolt Szatmárnémetinek a magyar történelemben játszott szerepét, majd a szatmárnémeti magyar oktatás történetét idézte fel. Kijelentette:

a felújított intézmény elődei már akkor oktatták a szatmárnémetieket, amikor Shakespeare még élt, Galilei a Jupiter holdjait figyelte és Johann Sebastian Bach még meg sem született.

Semjén Zsolt kijelentette: nem személyének, hanem annak a magyar kormánynak jár a köszönet, amely nyolc éve a figyelme fókuszába helyezte a nemzetpolitikát. Megjegyezte: a nemzetpolitika fogalmát gyakran el kell magyarázni, hiszen a magyarság számára ez mást jelent, mint a dánok, svájciak vagy portugálok számára. „Minket a sors egy pluszfeladattal is ellátott, kötelezettséget rótt ránk” – magyarázta, utalván a magyar nemzet szétszakítottságából fakadó feladatokra.

Kijelentette: a magyar gazdaságpolitika sikerességének köszönhetően ma már lehetőség van arra, hogy az anyaország konkrét anyagi eszközökkel is segítse a határon túl élő nemzeti közösségeket.
A román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, Kovács Irén-Erzsébet azért mondott köszönetet a magyar kormánynak, hogy szívügyeként tekint a romániai magyar oktatásra. Az államtitkár azt is méltányolta beszédében, hogy Szatmár megyéből nem kap panaszokat, itt harmonikusan fejlődhet a magyar nyelvű oktatás.

Galéria

Semjén Zsolt, Schönberger Jenő és Kereskényi Gábor

Fotó: Facebook

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke arra figyelmeztetett, hogy

amíg vannak magyar gyermekek, addig érdemes megjavítani a tetőt, az épületet.

Hozzátette: az iskolafelújítás hitet adott a szatmárnémeti magyaroknak. Az RMDSZ színeiben megválasztott politikus kijelentette: folytatódik az együttműködés „a nemzet kormányával”, és „amikor kell, a szatmári magyarok ott lesznek, hogy ilyen kormányuk maradjon”.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere is azt hangoztatta: a magyar kormány támogatásával újult meg az iskolaépület, és „ahogy ők mellettünk állnak, mi is mellettük állunk”.
Călin Durla-Pașca Szatmár megyei főtanfelügyelő abban látta a szatmári magyar oktatás sikerének titkát, hogy a kölcsönös tisztelet és a professzionalizmus jellemzi a tanfelügyelőség kapcsolatait a római katolikus egyházzal, valamint a város és a megye vezetőivel.

A felújított épületet Schönberger Jenő római katolikus püspök áldotta meg. Az eredetileg református tanintézetként alakult gimnázium nyolc éve költözött a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épületbe. Szatmárnémeti reprezentatív magyar iskolájában ma 1071 gyermek tanul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről