Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson
Fotó: Tuchiluș Alex
Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.
2025. július 25., 17:402025. július 25., 17:40
2025. július 25., 20:412025. július 25., 20:41
Megszólalásában Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a magyar kormány a többi utódállammal is ugyanolyan partneri viszony kiépítésére törekszik, mint amilyen Szerbiával megvalósult.
– mondta. Kárpátalja vonatkozásában közölte: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kárpátaljai magyarság legitim képviselője, és a magyar kormány nem fogja elismerni, hogy a KMKSZ-t kiszorítsák a magyar ügyek képviseletéből.
„Soha nem fogunk kiadni senkit Ukrajnának, hogy kivigyék a frontra és meghaljon” – ismertette a magyar kormány ukrajnai menekültekkel kapcsolatos álláspontját. Rámutatott: a magyar kormány azért is állt ki Sebestyén József mellett, „mert mindannyian lehetünk Sebestyén Józsefek, ha belesodródunk ebbe a háborúba”.
Semjén Zsolt közölte:
„Magyarország és a magyar kormány abban érdekelt, hogy minél jobb viszonyban legyen az utódállamokkal, (…) a mi kezünk ki van nyújtva minden utódállam felé" – hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy Szerbiával sem volt mindig baráti és bizalmi a viszony, a Milosevic-érárában magyarellenesség, sőt, etnikai tisztogatás volt. Kifejtette: ma a Vajdaságban, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) hála, kulturális autonómia van, amiben meghatározó szerepe volt Pásztor István korábbi VMSZ-elnöknek.
Semjén Zsolt szerint „kiegyezni a politika is tud, de kiengesztelődni, a történelmi sebeken túllépni, nem feladva az emlékezetet, csak a lélek”. Ebben az egyházaknak meghatározó szerepe van, a szerb pátriárka is segítette a viszony átalakulását. „Ha ezt meg tudtuk tenni Szerbia vonatkozásában, akkor jelzem az utódállamoknak: nem rajtunk múlik, hogy nincs hasonló viszony minden más utódállammal” – mondta.
De ha rossz a viszony, annak a terhe semmilyen módon nem áramolhat át a magyarországi őshonos nemzetiségre – tette hozzá. Közölte: a magyar kormány minden támogatást megad a magyarországi ukrán kisebbségnek, mert tagjainak nincs semmi felelőssége abban, hogy a két ország közötti viszony „olyan, amilyen”.
Kárpátalja vonatkozásában kijelentette: „Kijevben csinálhatnak, amit akarnak”, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kárpátaljai magyarság legitim képviselője. Mint mondta, Ukrajnában „álmagyar szervezeteket hoznak létre", legitimitás nélküli bizottságokat, „ahova álmagyarokat tesznek”, magyar nemzetiségű ukrán ügynököket, akik „az ukrán szekeret tolják a magyar üggyel szemben”. Kifejtette: a magyar kormány számára a legitim magyar szervezet a KMKSZ, amit nem Budapest döntött el, hanem a kárpátaljai magyar választók.
Aláhúzta, hogy
Semjén Zsolt szerint az, hogy sok kárpátaljai magyar életben maradt és nem halt meg „egy olyan háborúban, amihez semmi közünk”, a külhoni magyarokra is kiterjesztett magyar állampolgárságnak köszönhető, hiszen mivel volt magyar állampolgárságuk, Magyarországra tudtak menekülni.
Hozzátette: mindenki, aki Ukrajnából Magyarországra menekül, bármilyen nemzetiségű is legyen, biztonságban van. Közölte: a magyarság és az emberiség érdeke az, hogy az orosz-ukrán háború ne váljon orosz-NATO-háborúvá, mert annak a vége világháború, majd atomháború lenne, ami az emberiség végét is jelentené.
Semjén Zsolt kitért a magyar állampolgárság kérdésére is, elmondva:
(a románok által az erdélyi magyarokra használt becsmérlő kifejezés jelentése: hazátlan).
„Több mint 1,2 millió nemzettársunk vált honfi- és polgártársunkká” – mondta, hozzátéve, hogy mindenkinek ugyanazok a jogai, a szavazati jogot is beleértve. Hozzátette: a Fidesz-KDNP-nek többször is a külhoni magyarok szavazatával lett meg a kétharmada, amiért köszönetet mondott a külhoni magyaroknak.
A panel meghívottai: Zakariás Zoltán (elnök, Erdélyi Magyar Szövetség), Jankovics Róbert (elnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége), Gubík László (elnök, Magyar Szövetség, Szlovákia), Orban Dušan (elnök, Muravidéki Magyar Nemzeti Közösség), Pásztor Bálint (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), Nacsa Lőrinc (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Miniszterelnökség, Magyarország), Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Magyarország), Tánczos Barna (szenátor, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, miniszterelnök-helyettes, Románia), Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, elnök, KMKSZ beregszászi járás) és Bihari Szabolcs (elnök, NYEOMSZSZ-Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége) voltak, a moderátori feladatokat pedig Zsigmond Barna Pál (parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Európai Uniós Ügyek Minisztériuma, Magyarország) látta el.
A Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Tusnádfürdőn.
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.
Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.
A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.
Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.
Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.
szóljon hozzá!