Sarkady: nem értem, miért menesztettek

A utóbbi időben nehezen érti egymást az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt a kormánykoalíción belül, a nagyobbik kormánypárt ugyanis egyre kevésbé veszi figyelembe az RMDSZ javaslatait, így eshetett, hogy Bihar egy PDL-s kormánybiztossal és egy szintén PDL-s alprefektussal maradt – jelentette ki csütörtökön Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke annak kapcsán, hogy a kormány által meghirdetett költségcsökkentő intézkedések részeként a megye RMDSZ-es alprefektusának, Sarkady Zsoltnak távoznia kell hivatalából.

Nagy Orsolya

2010. július 16., 09:382010. július 16., 09:38

Sarkady elmondta: nem tudja, milyen elvek alapján dőlt el, hogy kettejük közül ki maradhat meg tisztségében. Úgy tudja, még mindig fennáll a lehetősége, hogy az RMDSZ egy Kárpátokon túli megye alprefektusi tisztségéről mondjon le, ne pedig egy aránylag nagy számú magyar közösség által lakott szórványmegyéről. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének operatív tanácsa közleményében ezt írja: „Bihar az egyetlen olyan 20 százalék fölötti magyar lakossággal rendelkező megye, amelyben sem prefektusi, sem alprefektusi tisztséget nem tölt be magyar ember. Reméljük, a leváltással nem a kormányzati, szervezeti munkát, illetve döntéseket bíráló véleményünket «honorálták»”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen