Közösségi programot indít a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani! címmel, azzal a céllal, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknek megkönnyítse a beilleszkedését a társadalomba. A program június 4-én indul a Báthory István-gimnázium kis épületének udvarán szervezett gyermeknapi rendezvénnyel.
2016. június 02., 14:232016. június 02., 14:23
Deme Ilona, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: régi igényről van szó, amelyet a családok fogalmaztak meg. Az Életfa terápiás és mozgásfejlesztő foglalkozásain ugyanis részt vesznek speciális nevelést igénylő gyerekek is. Ekkor szembesültek azzal, mennyire fontos a gyerekeknek, hogy a foglalkozások után szocializálódhatnak, játszhatnak a játszótéren, illetve ekkor mérték fel, hogy mekkora igény van erre.
„Kerülik a nyilvánosságot ezekkel a gyerekekkel a családok. Azt mesélték nekünk, hogy nagyon sok kellemetlen élmény érte őket a játszótereken. Például elrántják az ő gyerekük mellől az egészséges gyereket a szülők, mintha fertőző lenne a betegsége, vagy azt tapasztalták, hogy félnek a gyerekeiktől. Ezeket az előítéleteket szeretnénk lebontani\" – fejtette ki a Krónikának Deme Ilona. Hozzáfűzte, felkínálják az Életfa segítségét, eszközeit, hogy a játszótér számukra is biztonságos tér legyen. Ugyanakkor elmondta, nem pusztán a gyerekekről van szó, hiszen számos családban él hasonló gondokkal küzdő idősebb családtag is. „A program indulása elsősorban gyerekeknek szól, de felnőtteket is szeretettel várunk\" – magyarázta.
A program a különleges nevelési igényű gyermekeknek szól, amelynek során az egyesület szakemberei fejlesztőtevékenységekkel, szabad játékkal és drámacsoporttal várnak majd mindenkit, aki játszani szeretne. Első lépésként a szervezők Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése változzék.
A meghívott előadáshoz a teret a Kolozsvári Állami Magyar Színház biztosítja, a Graffaló ugyanakkor a 7. Kolozsvári Magyar Napok kiemelt programpontja. Az Életfa Családsegítő Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozott a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, illetve a Kolozsvári Magyar Napok is. Az Én is szeretnék játszani! projekt nagykövetei Albert Csilla és Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
szóljon hozzá!